Feb. 2. I like peace

Tegnapi este nagyon jól alakult. Megmondom őszintén kicsit furcsálltam, hogy már itt vagyunk 3-4 napja és a lakótársaink nem nagyon nyitnak felénk, persze segítőkészek, csak eddig nem beszélgettünk, de tegnap végre a belorusz lány, Aila, most már a nevét is megjegyeztem, bejött hozzánk és átinvitált magához, ahol a barátaival iszogattak, beszélgettek. Ott volt egy indiai fiú, egy észt állampolgárságú orosz srác, és Aila belorusz barátnője. Persze nem maradhatott el a saját nemzeteink zenéinek mutogatása sem. Mi Quimbit mutattunk nekik. Azt hiszem itt következett eddigi „angol pályafutásom” csúcspontja: Fordítsak Quimbit angolra….-erre kért a srác, kíváncsi volt miről szól a dal. „Én már nem muzsikálok, csak egy jelet adok a gépnek, ő mutassa meg helyettem, ahogyan mozdul bennem a lélek, kicsit félek, de arra gondolok, vajon mit várok a sorstól, ha hányok az édestől és izzadok a sóstól….” Ezt a mondatot próbáltam meg átkonvertálni. Hát elég vicces volt. Pláne, hogy a Quimbi szövegei sokszor még magyarul sem egyértelműek számomra. Van egy régi zenekar, ami még nagy kedvencem, sajnos nagyon kevesen ismerik, a nevük: War (ajánlom mindenkinek a low rider című számukat), mint háború… Na hát a nagy zenemutogatásban fellelkesülve én elragadtatva közöltem velük, hogy I very-very like War. Aztán sietve hozzátettem, hogy I like peace, so War is a band. Ezen jó sokáig röhögtünk, persze én viccesen hozzátettem, a magyarok ilyen agresszívek, és én is egy Magnumot rejtegetek a szobámban. Nem tudom, így mennyire jön át a szitu, de ott nagyon vicces volt, a lényeg, hogy jót beszélgettünk, legalább fejlődik az angolomJ, ezentúl Quimbi szövegeket fogok passzióból fordítgatni angolra….
Később lementünk az orosz srác szobájába és buliztunk egyet. Amikor rángattak, hogy a Las Ketchup-re táncoljak, kicsit ugyan elbizonytalanodtam, de hát ez a hirtelen jött multikulturalitás annyira magával ragadott, hogy már nem az volt a lényeg, mire bulizunk, hanem az, hogy Együtt.