Feb. 14. Wellcome party

Kicsit felháborodva vettem tudomásul, hogy a nekünk rendezett wellcome partira képesek tőlünk 900- 1300 Ft-os belépőt elkérni. Mikor azonban megláttam a helyet, és a snack-et, akkor már olcsónak is tartottam. Hatalmas klubbot béreltek ki nekünk, ahol még a WC is külön látványosság volt a műfüves plafonnal színes csempéivel stb… Minden egyes szeglete pontosan megtervezett, kidekorált. Nagyon igényes hely volt. Mikor olvastam, hogy lesz snack, hm hát azt sem úgy képzeltem, hogy gyümölcstálat (szőlő, ananász, dinnye, körte, alma, csillaggyümölcs…) sajttálat, zöldségtálat mártogatós szósszal, meg melegételes tálakat (rántott sajt falatkák, csirke…) hidegtálat (sonkatekercs, lazac…) értenek „snack” alatt. Hatalmas pozitív csalódás volt, és tudom, hogy azért más a két helyzet de rögtön a következő jutott az eszembe: Basszus a szakesteken (korsó ide, korsó oda) a 3500-4000 Ft-os invit megvétele után az is nagy öröm, ha jut hagyma a zsíros kenyeredre :). Készítettem is fényképeket a terepről (fent), később a buli aktív táncos részénél fontosabbnak tartottam a teljes résztvevő megfigyelés technikáját alkalmazni (jelen esetben őrült tánc a néppel), így nem volt alkalmam fotózni a tömeget. Ugyanis csodák csodájára a kedvenc buli zenéimet játszották, Prodigy, White Stripes, System of a Down, Fatboy Slim…Ez tartott kb ¾ órát már azt hittem végre egy hely, ahol tényleg számomra igényes zenét játszanak, erre hirtelen, mintha elvágták volna bekövetkezett a pálfordulás, és a buli feletti uralmat átvette a TiCü-TiCü zene. Kicsit tűrtük, na jó bevallom még táncoltunk is rá egy cseppet, de mikor a zene alapakkordja az a hangeffekt, ami megegyezik 5 éves Petike „villával a tányéron karcolok” című előadásával, azt hittem kiszakad a fülem. Így a szokásos tartui szállingózó hóesésben ballagtunk haza a lengyel lányokkal együtt, kis hógolyózással megspékelve az utat.
Másnap 11-től a nemzetközi ölelés nap alkalmából elmentünk embereket ölelgetni. Vicces volt, kedves gondolatnak tartom, és felhívja a figyelmet az ölelés fontosságára, jó nem akarok szentimentális lenni, és nem gondolom, hogy hétköznapokon idegeneket kellene ölelgetnünk. De nem szabad egy újabb hülye „divatnapként” leírni. Kép:

Innen mentünk is az egyetemre, orosz óránkkal kapcsolatban tartottak tájékoztatót. Nagyon tetszik az orosz, olyan erőteljes, ha tudnék oroszul, tuti úgy veszekednék, a hangsúlyozása nagyon érdekes. Egy fiatal pasas fog minket tanítani, elsőre ő is szimpatikus. Örülök, hogy ilyen tanáraink lesznek.
Délután városnézésre vittek minket, az idegenvezetőnk egy hiperaktív vicces néni volt, itt a kép róla:
És pár felvétel a városról: Érrezzük az orosz hatást, nemdebár?

Aztán beültünk egy grúz étterembe. Eddig talán csak ömlengős, „ilyen szupi-olyan szupi itt minden” mondatokat hallottatok tőlem. Azért egy kis kultúrsokk beütött nálunk. Ami halmozódott az elmúlt napokban, csak itt fogalmazódott meg igazán. A helyzet az, hogy eddigi tapasztalataim alapján, (szélsőséges kijelentés következik) mi magyarok sehol nem vagyunk a többi „nemzet gyermekéhez” képest, a nyelvtudásunk nekünk a legrosszabb, a mi anyagi helyzetünk a legnehezebb, és kissé periférián érzem magunkat a miatt, hogy nem tudunk ezek miatt lépést tartani a többiekkel. Lehet nincs igazam, lehet csak pont így jöttek ki a dolgok, bár ezzel nyugtatni magam strucc politika lenne. Számomra ezek a különbségek most nagyon érezhetőek a különböző országokból jövő diákok között. És nem magam miatt szomorít, mert boldog vagyok, hogy itt lehetek. Csak úgy összességében keserít el a dolog, hogy ennyire érzem itt, hogy mások hol tartanak, és mi hol vagyunk. Igazából ezeket eddig is tudtam, persze, hogy a németek, svédek, hollandok jobban állnak, csak nem éreztem ennyire a saját bőrömön. Olyan mintha 200 kilósként indulnék el egy maratonon, ami 5 hónapig tart, és minél előbb le kell küzdenem a hátráltató súlyokat, hogy én is együtt futhassak a többiekkel.