I AM sterdam

Alighogy észhez tértem Szardinia után, már mentünk is Amszterdamba. A "mentünk" 90 embert takar, ami valljuk be nem kis vállalkozás a tanárok részéről. Emlékszem hogy általános iskola 8. osztályában már nagy szó volt, ha az osztályfőnök levitt 20 embert a Balatonra 3 napra. Na ezek a tanárok bevállaltak közel száz embert, 5 napra, ráadásul nem tudom tovább hangsúlyozni: Amszterdamba, a piros lámpás negyed közepén, ahol a fű szag úgy terjeng, mint Coop üzletben a Fornetti. De mindannyian túléltük :)
Hétfőn délután érkeztünk meg, 12 óra buszút után, elfoglaltuk a szállást, ami önmagában egy vicc volt. Mikor azt mondtam, hogy a piros lámpás negyed közepén laktunk, akkor nem túloztam, a szomszéd épületben ugyanis a kirakatokban ott álltak a "lányok" (nem elég meggyőzően, ugyanis az első rájuk vetett pillantás után tudhatta mindenki, hogy férfiak valójából)a dolog pikantériája, hogy a hostelt,ahol laktunk, egy keresztény szervezet működteti és mindenhol a "Jézus szeret titeket" felirat tetszeleg, és az összes szobában és helységben legalább egy jézusos kép van a falon. Minden este fél 8 kor hitvita van, és közös éneklés, majd a napot a közös esti ima zárja. Na mi ebből kimaradtunk, habár az utolsó nap estéjén invitáltak néhányunkat az utolsó éjféli közös imára, de nem tartottam volna magam őszinte embernek ha velük tartok, szóval udvarias: "köszönjük, talán majd máskor"-ral el is búcsúztunk sietve.
Szóval a szállás keresztényi szemlélet keretében igencsak puritán volt: 18 fős szoba, emeletes vaságyak, szigorúan műanyag betéttel és erre a műanyagra műanyag zsinórozás feszül, ami azt eredményezi, hogy ha valaki csak egy kicsit is megmozdul, akkor idegtépő nyikorgás veszi kezdetét. Az ágy alatt nem porcica, hanem egy egész oroszláncsapat ejtőzik, és a linóleum borítású padló évszázados múltat idéz a betérő vendég lelki szemei előtt. Ehhez már csak a következőt kell elképzelni: a szoba jobb felén dán lányok alszanak, a bal felén a külföldi lányok, a jobb oldalon végig hatalmas bőröndök, összevissza dobált ruhák, zoknik, cipők, bugyik, hajvasalók és igazából totális barikádot alkotnak a szoba másik felén lévő zárható szekrényeinkig. A bal oldalon (a mi felünk) is a dán lányok ruhái szétdobálva:) Reggelente én már csak stílusosan átsétáltam a cuccaikon a szekrényemig (ugyanis a szobát nem lehetett zárni és az értékeinket egy picike vasszekrénybe tehettük). Esténként mikor álomra hajtottam a fejem a szemben lévő falról a "Jézus veled van" feliratú kép tekintett le rám roppant megnyugtatóan. A végére már egészen megszoktuk ezt a menekült szállóra emlékeztető kis lakot. Az ebédlő(egyben bár) és a kert viszont nagyon szép és hangulatos volt, mindig ott reggeliztünk, megittam a nagyon finom kávémat minden reggel, és figyeltem a hostel macskáját, ahogy felül az egyik asztal mellett álló székre, megszagol egy csésze forrócsokit, majd monoton mosakodásba kezd nem törődve azzal, hogy a forrócsoki tulajdonosa esetleg leülne. A macska minden nap ott volt velünk a bárban, vagyis inkább mi voltunk ott vele, figyelembe véve, hogy az az ő otthona volt, és mi csak vendégek, ő ennek megfelelően is viselkedett. A belső kertben nagyon szép szökőkút, kerti tó volt, ami tele volt növényekkel, közepén egy béka köpte a vizet, és egy műanyag vizilófej úszkált békésen az áramlattal, egész hitelesen. Na de ennyit a szállásról.
Első esténk nagyon békésen telt, megvacsoráztunk az egyetemi menzán mind ahányan voltunk, majd elnéztünk az egyetemi kocsmába, ahol volt szerencsém életem legrosszabb kávéjával felejthetetlen randevút tölteni, ennek fényében nem is mentem oda többet. Ám mindezek után hosszú sétát tettünk az éjszakában és megvolt az első rácsodálkozásom Amszterdam piroslámpás negyedére. Hallottam én ám, hogy itt szabadon megy a marihuána fogyasztás, meg hogy vannak ezek a lányok a kirakatokban, de hogy ez ilyen nyíltan, ilyen mennyiségben, ennyi szexshoppal együtt hosszú utcákon keresztül folyik, azt nem gondoltam. Körülbelül úgy kell elképzelni, hogy veszünk egy nagyon szép, hangulatos utcát, ahol egy csatorna szerű folyócska folyik.

Mindkét oldalon régies szép holland házakkal, a csatornán hattyúk és kacsák úszkálnak, és 50 méterenként szép kis hidacskák ívelnek át a vizen. Namost képzeljük el ezt este, neonfényes kirakatokban a nők igyekeznek kuncsaftot szerezni, bájolognak (vagyis próbálnak. A sorrend kb a következő: Kupleráj, coffeshop (a marihuána elosztó központ neve), szexshop, kupleráj, coffeshop, szexshop, kupleráj és a szám végtelen. Néha egy-egy gyorsétterem töri meg a láncot. A hedonizmus maximális fellegvára ez kérem.

Az utcákon tömény cannabis szag terjeng. Hát van egy hangulata nem mondom. És ezzel együtt olyan, mintha egy nagyon elvont francia filmbe csöppentem volna. Ez volt az első nap.
Kedden a reggeli után sétahajókázás volt a program. Egész Amszterdamot csatornák övezik, ezeken lehet jönni-menni, sőt lakni is. Ugyanis 2000 hajólakás található a város csatornáin, hihetetlenül hangulatosak, beláttunk a lakásokba a nagy ablakokon keresztül, teljesen le voltam nyűgözve, a város építészete olyan mint a lakosok, szét van csúszva :) egy derékszöget nem látni, a házak dőlnek jobbra-balra-előre-hátra. Mindegyik egyedi, mégis tökéletes kaotikus harmóniában létezik.

Az utcák zsúfolásig tele vannak biciklikkel, hihetetlen mennyiségű bringás van, ők a nagyhatalom az utakon és nem az autók, ennek megfelelően hatalmas biciklikultusz él, mindenkinek a biciklije az egyéniségének fontos kifejezőeszköze. Megszámlálhatatlan féle, ezerszínű, százféleképpen kidíszített bicaj. Láttam egy olyat, amin egy komplett művirágüzlet kínálata volt látható, sajnos arról nincs fotóm, de egy szolidabb verzióról igen:


A sétahajókázás eredménye az lett, hogy már láttam is magam ahogy egy hajólakásban éldegélek és a bicajommal járom a város utcáit. Már a második nap végére teljesen megszerettem a várost. A hajókázás után elmentünk a Van Gogh múzeumba, ahol sajnos nem lehetett fotózni nagy bánatomra, pedig tényleg fantasztikus volt, a Napraforgók című kép élőben nagy hatást gyakorol az emberre, csodás kép. Eztán gyémánt múzeumba mentünk, érdekes volt az is, de nem volt akkora hatással ránk, pláne, hogy egyetlen igazi gyémánt sem volt :).
Kedden este elindultunk olyan coffeshopot vagy szórakozóhelyet keresni, ahol lehet vizipipázni, de fű nélkül, vagyis rendes dohánnyal. Hát mondanom se kell hogyan reagáltak a coffeshopokban, mikor bementem és előadtam, hogy sima pipadohányt szeretnék a vizipipába, nem értették, néztek rám tágra nyílt pupillákkal, hogy mit is akarok én tulajdonképpen?! Végül találtunk egy helyet, ahol teljesen természetes volt az igényünk, és el is döntöttük, hogy vacsi után betérünk ebbe a Green Light nevezetű bárba. Az első 5 perc után kiderült, hogy magyar a dj, magyar a pultos, és a vendégek egy jó része is magyar, 10 perc után már bőszen pipáztunk, miközben a "kör közepén állok, körbevesznek jó barátok" üvöltött már a bárban és az összes magyar énekelt. Hát én tényleg nem szeretem az Eddát, de ennyire még nem örültem ennek a számnak. El lehet képzelni ez után mi következett, kedvezményes (ingyen) tequilák, a helyet bezárták és csak nekünk volt nyitva, a dj tette a dolgát, mi is tettük a dolgunk és táncikáltunk. Szolid kis buli volt, jól esett.
Kicsit összefolynak az események annyi program volt, de amit még érdemes megemlíteni, az az, hogy voltunk jazz koncerten,Csodák Palotája másolatban, fotómúzeumban, apropó fotómúzeum...
Állunk az utcán hárman magyar lányok térképpel a kezünkben és tanakodunk merre is kellene menni, erre mögöttünk megszólal valaki: "Segíthetek lányok?" Egy újabb magyart küldött hát az ég megsegítésünkre. A srác biciklis riksával ugyanis magyar volt mögöttünk. Elmondtuk mit keresünk erre csak annyit mondott pattanjunk fel a riksára elvisz minket oda ingyen. Ez is nagyon emlékezetes marad számomra, egyrészt a segítőkész magyar (akit külföldi útjaim során sokszor hiányoltam) miatt, másrészt mert nagyon élvezetes volt riksával közlekedni Amszterdam nyüzsgő városában. A magyar topikot kiegészítendő csak annyit tennék ezekhez hozzá, hogy csütörtökön mikor visszamentünk a hostelbe, az egész épület nyüzsgött a magyaroktól, nagyon vicces volt folyamatosan magyar szót hallani, meg maga a tény, hogy minden nap találkoztunk hazánk fiaival.
Csütörtökön elmentünk egy csodaszép virágparkba:

hatalmas területen, millióféle tulipán, jácint, és egyéb virágok művészies elrendezésben. Sok fényképet csináltunk. Nagyon andalító volt a napsütésben ennyi virág és legalább ennyi nyugdíjas turista között sétálgatni. A látogatók átlagéletkora: 65-70, amit nekem jó volt látni, mert nagyon kis aranyosak, boldogok voltak, kis párocskák sétálgattak kézen fogva. Tényleg nagyon szép és nyugtató volt a hely.
Eztán következett az Atlanti-óceán megnézegetése, tapicskolása, lábbelelógatása. Még soha nem láttam óceánt, nagyon lenyűgöző volt, hatalmas erő, tömegkékség, habvárak a homokon, szörfösök a hullámokon, kagylógyűjtögető Anika a parton.


Utolsó esténk Amszterdamban békés "magunkban búcsúzással" telt, még egyszer körbejártuk éjszaka a várost, bemerészkedtünk egy szexshop-ba, mondván mégis csak a "kultúra" szerves része ez itt. Szerettem volna szolidan, szolid fényképeket csinálni a piroslámpás negyedről, de mikor fényképezővel a kezemben csak úgy sétálgattam, már akkor kirontott egy kurva és a "tedd el azt a kib˝˝ott fényképezőt" után már próbálni se akartam. Azért van egy két nem túl jó minőségű kép, csak a hangulat kedvéért:

Utolsó este hát fényképezgettünk még a városban,meglátogattunk néhány üzletet és szuvenírshopot

Jelzem tehenek vannak a plafonra ragasztva:

Végül visszamentünk keresztény hostelünkbe és megittunk egy forrócsokit, majd szépen elaludtunk, készítve magunkat a másnapi 13 órás hazaútra. Szép volt, jó volt, köszönjük, ennyi.

Szardinia

Hirtelen ötlettől vezérelve ( 7200 Ft-os repülőjegy oda-vissza) úgy döntöttünk elmegyünk egy hétre Szardiniára.
6-an vettük meg a repjegyet végül csak 3-an mentünk. Szállást nem foglaltunk, kocsit nem foglatunk, tervünk nem volt, csak annyi, hogy felszállunk a repülőre, aztán majd leszállunk. A kettő közötti lenyűgöző repülés számomra mindig nagy élmény, most azért a 10perces légörvényben való rázkódás mondhatni még érdekesebbé tette az utat. A végrendelet szó túl gyakran hagyta el a szánkat eme rövid időintervallum alatt. 3óra levegőben töltött izgalom után megérkeztünk. Kicsit borult volt az ég, de a dániai hideg után jólesett végre melegebb helyen lenni, mindenhol pálmafák és rengetegféle zöldellő növény, virágok. Álltunk, hogy akkor most hogyan tovább,merrefelé induljunk. Próbáltunk kocsit bérelni,de sokkal drágább volt, mint amire számítottunk, úgyhogy buszra szálltunk és beutaztunk Alghero központjába. Ahol ünnep lévén természetesen minden zárva volt a Mcdonald's-ot leszámítva persze. Elindultunk, hogy szállás és valami ennivaló után nézzünk és egy 2órás kóválygás után mindkettőt letudtuk. Az első nap estéjén így körbejártuk Alghero óvárosát, megnéztük a gyönyörű naplementét a tengerparton, pizzáztunk...hát a szokásos giccses dolgok, amiket egy turista véghezvihet egy mediterrán nagyvárosban.



Másnap (húsvét hétfő)elindultunk megint, és megint nem tudtuk merre menjünk. Álltunk az utcán a csomagokkal és tanakodtunk. Végül úgy döntöttünk elmegyünk Porto Torres-be, mert jókat hallottunk róla. Sassariba kellett mennünk vonattal, eddig nem is volt baj, ellenben mikor megérkeztünk szembesülnünk kellett a szörnyű ténnyel, hogy a közlekedés az ünnep miatt kómában van, és nem ad életjelet csak várhatóan kedden éled fel újra. Így történt, hogy lestoppoltunk P.Torres-be, ami annyira nem volt egyszerű, mert valamiért az autósok nem mutattak nagy hajlandóságot a transzportálásunk megsegítését illetően. Először egy idősebb hölgy állt meg nekünk, és vitt el utunk feléig, aranyos volt, egy szót nem beszélt angolul (mint ahogy a Szardinián lakók közül senki, még aki turizmussal foglalkozik is, sokszor egyáltalán nem beszél nyelveket, másodjára pedig egy hihetetlenül édi bácsi, egy pici, rozoga kocsival. Kiderült, hogy pont Porto Torresben lakik, úgyhogy végül szerencsésen megérkeztünk. Az út nagyon vicces volt, mert a magyar srác folyamatosan kérdezgette angolul (habár már az első másodpercben kiderült, hogy a bácsi nem beszéli a nyelvet)és mégis végigbeszélték az utat, a srác kérdezett angolul (pl milyen focicsapatnak drukkol a bácsi), a bácsi válaszolt olaszul,mondjuk a tengerről. Látszott hogy mindketten teljesen másról beszélnek, de mégis folyamatosan végig kommunikáltak, és nagyon elégedettek voltak magukkal :). Mikor megérkeztünk, a bácsi körbevitt minket kocsival a városon és elmutogatta mi hol van, aztán mondta hogy igyunk meg egy kávét, gondoltuk persze, legalább fizetünk neki egy egyet. Jelzem életemben nem ittam még ilyen pici kávét 11 ml-nél (átlag körömlakkos üveg:) ) nem volt több az biztos, de nagyon finom volt, ráadásul akárhogy győzködtük a bácsit, hogy mi akarunk fizetni, nem hagyta és még ezek után ő hívott meg minket. Aztán elváltak útjaink, de egy nagyon kedves embert ismerhettünk meg.
És itt következett a napi procedúra legnehezebb része: mászkálni a csomagjainkkal és szállást keresni. Szerencsére nagyon hamar találtunk méghozzá hotelt és 15 E-ért/fő, megvolt az öröm, az erkélyünkről ráláttunk a tengerre, csodálatos volt. Minden reggel a tengerparton reggeliztünk vagy vacsoráztunk, hát én teljesen el voltam varázsolva. Két napot töltöttünk Porto Torresben, végigjártuk a város nevezetességeit, köztük egy ezer éves bazilikát:

És persze egy napot töltöttünk azzal, hogy fetrengtünk a tengerparton, az idő szerencsére végig jó volt. néha esett az eső, de ennek ellenére sütött mondjuk a nap, és lehetett sétálni. Olyan 18-25 fok körül mozgott a hőmérséklet ami nekem teljesen tökéletes, mert nem szeretek tűző napon kirándulgatni, ennek ellenére sikerült rákvörösre leégetnem az arcomat, ennek megfelelően Shrimp-nek (rák) szólítottunk az elkövetkező napokban, miután hazaérkeztünk már csak az orrom volt piros, így stílusosan a karácsonyi dalokból jól ismert, Rudolf-ra (a piros orrú rénszarvasa a télapónak)kereszteltem magamat, és megállapítottuk, hogy a Szvák Rudolf nagyon tetszetősen is cseng. :)
Szerdán elhatároztuk, hogy elmegyünk Santa Teresába, mert a magyar srác el akar menni Korzikára és onnan közel van komppal, meg azt hallottuk gyönyörű hely. Hát valóban. Az egy hét alatt minden nap azt hittem, hogy már szebb tengerpartot nem találunk, de mégis sikerült mindig. Santa Teresán ismét indult a "Hol alszunk ma" projekt, és végigjártuk az összes Bed&Breakfest-et (legolcsóbb szállásfajta az olyan jellegű turistáknak, mint mi), de nagyon drágák voltak, elkezdtük nézni a hoteleket is, habár azok mindig drágábbak, de gondoltuk egy próbát megér. Több hotelt is végigjártunk mindenhol 25-30 E-ért lett volna egy éjszaka. Végül találtunk egy nagyon szép hotelt, ahol lealkudtuk az árat 20E-ra reggelivel együtt, ami egészen barátinak mondható, nem beszélve arról, hogy a tulaj valami eszméletlenül aranyos-kedves bácsi volt, aki amatőr fotós létére fantasztikus kis kiállítás rittyentett a hotelben a saját képeiből, amik a tengerpartokon tömegében fellelhető különféle formájú gránitsziklákat ábrázolnak, úgy hogy mondjuk kutyát, medvét, emberi arcot stb ábrázoló kőtömböket keresett és örökített meg. A bácsi 20-30 éven keresztül dolgozott nagy turista hajókon így nagyon jól beszélt angolul, rengeteg története volt, többek között az egyik reggelinkkor (minden reggel odajött beszélgetni) közölte, hogy találkozott Alfred Hitchcock-kal és a feleségével, és sokat beszélgettek viccelődtek együtt. Hát most már elmondhatom, hogy ismerek olyan embert, aki ismerte Hitchcock-ot :)
Ez a hotel volt az utolsó szállásunk, 3éjszakát töltöttünk itt, reggelikor a nagy üveg ablakokon keresztül látható citromfával szemben ültem mindig, ami a kertben éldegélt sok görög teknőssel körülvéve. Paradicsomi állapotok...Nincs mese, Szardiniára kell költöznöm. Teknősök, narancs,mandarin és citromfák a kertekben, a kála úgy nő mindenhol mint nálunk a pitypang.
Annyit tudni kell Santa Teresa homokos tengerpartjáról, hogy 2000 akárhányban elnyerte Olaszország legszebb tengerpartja címét (ezt a hoteles bácsi mondta nekünk), egyébként meg el is hiszem, mert olyan kék vizet én még nem láttam gyönyörű, csak hát annyit tudni kell, hogy a tenger ilyenkor kb.14fokos, és nem fürdik benne senki. Khöm-khöm! Vagyis hát azért akadt jelentkező :)

Nem bírtam magammal, annyira szép volt és csábító, hogy muszáj voltam úszni benne, a többiek addig a parton napoztak, vagy felfedezték a fantasztikus gránitsziklákkal körülvett dombjait a tengerpartnak. Aztán közösen elmentünk túrázni. Elgyalogoltunk a szomszéd városba, és újabb tengerpart szakaszokat hódítottunk meg. Mikor már tényleg azt hittem, hogy a Santa Teresa partjánál nincs szebb, akkor jött Capo Testa és megdöntött minden rekordot.

Itt volt a leglenyűgözőbb, a legkékebb, a legtisztább a tenger, itt voltak a leghihetetlenebb gránit tömbök (eszméletlen formákat vesznek fel), itt volt a legtöbb kagyló, korall, csiga, és tengeri sün. Mint ismeretes órákat vagyok képes eltölteni kövek, kagylók nézegetésével, hát el lehet képzelni hogyan hatott rám ez. Órákon át csak feküdtünk ezen a parton, vagyis hát én keményen dolgoztam a kagylógyűjtés ügyén, és mikor már elfáradt a szemem, heveredtem le pihenni. Aztán meglátogattunk egy másik várost is. Kísérteties volt, tudni kell, hogy a turistaszezon május végétől indul be, és április elején-közepén nem nagyon látni turistákat, ez a város teljesen kihalt volt, a tengerparton az előző szezonról maradt "turistahulladék" napozott kitartóan, várva, hogy eltakarítsa valaki. Itt nem is időztünk sokat, visszasétáltunk Santa Teresára. Eldöntöttük, hogy eszünk valami helyi specialitást a közeli étteremben. Én a ravioli mellett döntöttem. Na most képzeljetek el egy nagyon finom túrós derelyét paradicsomszósszal leöntve :).


Elég furán hangzik, de tényleg nem volt rossz (vagy csak én voltam túl éhes). Másnap pedig indultunk visszafelé Alghero-ba, a 3órás buszút az egyik legszebb emlékem, végig Szardinia Északi tengerpartján visz a szerpentin, és folyamatosan látni a tengert, a különféle partokat, és lenyűgöző városokat, kikötőket. Alghero felé menet Sassari központjában is körülnéztünk, ez a sziget 2. legnagyobb városa. Eszméletlen mennyiségű szenegáli betelepülővel, akik az utcákon bizniszelnek mindenféle kacatokkal, az egyikkel beszélgettem, mikor a többieket vártam az egyik üzlet előtt, képben volt Budapestet illetően, mondta is, hogy szívesen eljönne Magyarországra. Én mondtam, hogy valóban szép ország, de azért nem nyomtam a kezébe meghívót.
Alghero-ba érve megvacsoráztunk a tengerparton, megnéztük a naplementét, és elindultunk a repülőtérre, ahol utolsó éjszakánkat kívántuk eltölteni, mivelhogy a gépünk reggel fél 7-kor indult, és már 6 előtt ott kellett lenni. Hát mi ott voltunk.
Annyira ott, hogy a repülőtér padlóján aludtunk mindhárman:)Méghozzá illegálisan, mivelhogy el kellett volna hagyni a repteret éjfélkor, csak az egyik biztonsági őr megengedte, hogy ott aludhassunk. Annyira kényelmetlen vas székek voltak, hogy azokon nem lehetett aludni, én mondjuk először a csomagszállító/mérő szalagra heveredtem, ami kifejezetten kényelmes volt ( a vasszékhez képest mindenképp), azonban arra ébredtem, hogy valaki bökdösi a lábfejem, egy rendőrféle ember volt, aki minden bizonnyal nem értesült a biztonsági őrtől arról, hogy mi ott éjszakázunk, úgyhogy mindannyiunktól elkérte az útlevelünket. Én már láttam lelki szemeim előtt, ahogy a szüleim jönnek látogatni a szardiniai börtönbe. Aztán 15 perc elteltével visszakaptuk az útlevelünket, nem mondtak semmit, szóval szerintem csak rutinellenőrzés volt. A repülőút hazafelé gördülékeny volt, az ordító csecsemőket leszámítva, akiktől senki nem tudott aludni. Ilyenkor mindig elcsodálkozok, hogy egy olyan kis édi lény, hogy tud magából ekkora hatalmas szörnyű visítást kiadni. Úgyhogy be kellett érnünk a reptéren alvással eltöltött egy órával. Aztán jöttek értünk kocsival a repülőtérre, szóval hamar hazaértünk. Összességében elmondhatom, hogy nagyon boldog vagyok, hogy elmentem, még sose láttam ilyen gyönyörű természeti környezetet, a tengerpartok, az illatok, a naplementék és a kedves emberek mindig velem lesznek. Szentimentális befejezés, de ezek után a csodák után mit mondhatnék mást. (Nem lehet folyton a pókirtó akcióimról beszélni).
Rengeteg kép van még, de most sajnos nincs időm többet feltenni. Holnap utazunk Amszterdamba! Úgy érzem ez is érdekes beszámoló lesz majd :)