Persze akadt, aki elment a helyi színházba és bérelt ruhát, úgyhogy voltak egész komoly jelmezek is. A negyedik emeleti folyosón volt a buli, így csak ki kellett lépnem az ajtón, és máris jött velem szembe egy srác „ádám kosztümben”, ami tangából és levelekből állt. Macilaci, a Halál egy szupi jó fényképezőgéppel, grófok, és úrhölgyek, Alian, cowboyok, focisták, doktornő s miegymás. Voltunk vagy ötvenen a folyosón, egy-két emberen kívül mind jelmezben.
Három srác hozta a gitárját is Észtországba, így ment a dalolászás, tánc, móka és kacagás. Ez csodás alkalom volt, hogy elkezdjem a NAGY TERV megvalósítását.(Vagyis, hogy filmet készítsek a nemzetközi diákok életéről, csoportalkotásáról, beilleszkedéséről..stb. Szerintem fantasztikusan izgalmas dolog, hogy itt van 50 ember, aki egyik pillanatról a másikra, kiszakadt a megszokott életéből és egy vadidegen helyen kezdi felépíteni az itteni életét, amiről tudja jól, hogy nem tart tovább 5 hónapnál. Ez az időszak egy külön kis élet az életben. Egy átmeneti állapot, ami mégis hatalmas hatással lesz mindannyiuk életére.)
Van egy holland srác, aki olyan akcentussal beszéli az angolt, hogy soha semmit nem értek abból, amit beszél, de egy rendkívül karakán személyiség és szerintem nagy színfolt a bandában, na ő megragadta a kezemből a mikrofont, és mini interjúkat csináltunk a néppel. Közölte hogy bármikor szívesen segít, többen már fel is ajánlkoztak, hogy szívesen adnak interjút, úgyhogy ezzel remélem nem lesz gond.
Eztán közös erővel rohamoztuk meg jelmezestül, mindenestül az egyik legnépszerűbb szórakozóhelyet. A legfontosabb, hogy minden harmadik szám (ez nagyon jó arány esetemben) szupi volt. Sokat táncoltunk, a farkammal eleinte akadtak problémák, de aztán megoldottam. Még soha nem voltam ilyen helyen, hihetetlenül jól kialakított, fantasztikusan berendezett, tágas. Hatalmas csillárokkal, régi bútorokkal, selyemtapétával, egy tömör ingerlavina a szemnek. Vittem a fényképezőgépet, így tudok nektek mutatni néhány felvételt.
Épp teljes beleéléssel kattintgattam, gondolván végre ezek igazán izgalmas képek lesznek, és micsoda fantasztikus „terep”, mikor az egyik öltönyös biztonsági közölte, hogy ezt nagyon nem kellene. (Pedig nem is volt kirakva figyelmeztetés, hogy nem lehet, vagy csak öntörvényű, szelektív észlelésem bizonyított ismét.) De mindhiába, kényszeres vágyat éreztem, hogy megörökítsem az emeleti részeket, és felülről fotózzam a tömeget, köztük a táncoló grófokat, grófnőket… Végülis mindig is szerettem volna titkosügynök lenni J Folyamatos megfigyelés alatt tartottam a biztonságiakat, mindezt továbbra is macskajelmezben. És igyekeztem látókörön kívül maradni. Az egyik emeleti rész lépcsőjén épp a „hogyan fotózzunk vaku nélkül, hogy ne vegyenek észre” mutatványt hajtottam végre, mikor a lépcső tetején ott tornyosult egy újabb, hát ezek mindenütt ott vannak. Mint aki csak nézelődik ballagtam el mellette, közben olyan „western filmesen” összeakadt a tekintetünk, próbáltam ártatlanul pislogni kettőt, de úgy éreztem magam, mint a macska, akinek a bajszán a titokba megdézsmált tejföl maradványai díszelegnek. De nem szólt semmit, követett egy darabon. Aztán inkább felhagytam a küldetés teljesítésével, mindig is tudtam, hogy rossz titkosügynök lennék… És hát azt hiszem az álcám sem volt épp a megfelelő…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése