I AM sterdam

Alighogy észhez tértem Szardinia után, már mentünk is Amszterdamba. A "mentünk" 90 embert takar, ami valljuk be nem kis vállalkozás a tanárok részéről. Emlékszem hogy általános iskola 8. osztályában már nagy szó volt, ha az osztályfőnök levitt 20 embert a Balatonra 3 napra. Na ezek a tanárok bevállaltak közel száz embert, 5 napra, ráadásul nem tudom tovább hangsúlyozni: Amszterdamba, a piros lámpás negyed közepén, ahol a fű szag úgy terjeng, mint Coop üzletben a Fornetti. De mindannyian túléltük :)
Hétfőn délután érkeztünk meg, 12 óra buszút után, elfoglaltuk a szállást, ami önmagában egy vicc volt. Mikor azt mondtam, hogy a piros lámpás negyed közepén laktunk, akkor nem túloztam, a szomszéd épületben ugyanis a kirakatokban ott álltak a "lányok" (nem elég meggyőzően, ugyanis az első rájuk vetett pillantás után tudhatta mindenki, hogy férfiak valójából)a dolog pikantériája, hogy a hostelt,ahol laktunk, egy keresztény szervezet működteti és mindenhol a "Jézus szeret titeket" felirat tetszeleg, és az összes szobában és helységben legalább egy jézusos kép van a falon. Minden este fél 8 kor hitvita van, és közös éneklés, majd a napot a közös esti ima zárja. Na mi ebből kimaradtunk, habár az utolsó nap estéjén invitáltak néhányunkat az utolsó éjféli közös imára, de nem tartottam volna magam őszinte embernek ha velük tartok, szóval udvarias: "köszönjük, talán majd máskor"-ral el is búcsúztunk sietve.
Szóval a szállás keresztényi szemlélet keretében igencsak puritán volt: 18 fős szoba, emeletes vaságyak, szigorúan műanyag betéttel és erre a műanyagra műanyag zsinórozás feszül, ami azt eredményezi, hogy ha valaki csak egy kicsit is megmozdul, akkor idegtépő nyikorgás veszi kezdetét. Az ágy alatt nem porcica, hanem egy egész oroszláncsapat ejtőzik, és a linóleum borítású padló évszázados múltat idéz a betérő vendég lelki szemei előtt. Ehhez már csak a következőt kell elképzelni: a szoba jobb felén dán lányok alszanak, a bal felén a külföldi lányok, a jobb oldalon végig hatalmas bőröndök, összevissza dobált ruhák, zoknik, cipők, bugyik, hajvasalók és igazából totális barikádot alkotnak a szoba másik felén lévő zárható szekrényeinkig. A bal oldalon (a mi felünk) is a dán lányok ruhái szétdobálva:) Reggelente én már csak stílusosan átsétáltam a cuccaikon a szekrényemig (ugyanis a szobát nem lehetett zárni és az értékeinket egy picike vasszekrénybe tehettük). Esténként mikor álomra hajtottam a fejem a szemben lévő falról a "Jézus veled van" feliratú kép tekintett le rám roppant megnyugtatóan. A végére már egészen megszoktuk ezt a menekült szállóra emlékeztető kis lakot. Az ebédlő(egyben bár) és a kert viszont nagyon szép és hangulatos volt, mindig ott reggeliztünk, megittam a nagyon finom kávémat minden reggel, és figyeltem a hostel macskáját, ahogy felül az egyik asztal mellett álló székre, megszagol egy csésze forrócsokit, majd monoton mosakodásba kezd nem törődve azzal, hogy a forrócsoki tulajdonosa esetleg leülne. A macska minden nap ott volt velünk a bárban, vagyis inkább mi voltunk ott vele, figyelembe véve, hogy az az ő otthona volt, és mi csak vendégek, ő ennek megfelelően is viselkedett. A belső kertben nagyon szép szökőkút, kerti tó volt, ami tele volt növényekkel, közepén egy béka köpte a vizet, és egy műanyag vizilófej úszkált békésen az áramlattal, egész hitelesen. Na de ennyit a szállásról.
Első esténk nagyon békésen telt, megvacsoráztunk az egyetemi menzán mind ahányan voltunk, majd elnéztünk az egyetemi kocsmába, ahol volt szerencsém életem legrosszabb kávéjával felejthetetlen randevút tölteni, ennek fényében nem is mentem oda többet. Ám mindezek után hosszú sétát tettünk az éjszakában és megvolt az első rácsodálkozásom Amszterdam piroslámpás negyedére. Hallottam én ám, hogy itt szabadon megy a marihuána fogyasztás, meg hogy vannak ezek a lányok a kirakatokban, de hogy ez ilyen nyíltan, ilyen mennyiségben, ennyi szexshoppal együtt hosszú utcákon keresztül folyik, azt nem gondoltam. Körülbelül úgy kell elképzelni, hogy veszünk egy nagyon szép, hangulatos utcát, ahol egy csatorna szerű folyócska folyik.

Mindkét oldalon régies szép holland házakkal, a csatornán hattyúk és kacsák úszkálnak, és 50 méterenként szép kis hidacskák ívelnek át a vizen. Namost képzeljük el ezt este, neonfényes kirakatokban a nők igyekeznek kuncsaftot szerezni, bájolognak (vagyis próbálnak. A sorrend kb a következő: Kupleráj, coffeshop (a marihuána elosztó központ neve), szexshop, kupleráj, coffeshop, szexshop, kupleráj és a szám végtelen. Néha egy-egy gyorsétterem töri meg a láncot. A hedonizmus maximális fellegvára ez kérem.

Az utcákon tömény cannabis szag terjeng. Hát van egy hangulata nem mondom. És ezzel együtt olyan, mintha egy nagyon elvont francia filmbe csöppentem volna. Ez volt az első nap.
Kedden a reggeli után sétahajókázás volt a program. Egész Amszterdamot csatornák övezik, ezeken lehet jönni-menni, sőt lakni is. Ugyanis 2000 hajólakás található a város csatornáin, hihetetlenül hangulatosak, beláttunk a lakásokba a nagy ablakokon keresztül, teljesen le voltam nyűgözve, a város építészete olyan mint a lakosok, szét van csúszva :) egy derékszöget nem látni, a házak dőlnek jobbra-balra-előre-hátra. Mindegyik egyedi, mégis tökéletes kaotikus harmóniában létezik.

Az utcák zsúfolásig tele vannak biciklikkel, hihetetlen mennyiségű bringás van, ők a nagyhatalom az utakon és nem az autók, ennek megfelelően hatalmas biciklikultusz él, mindenkinek a biciklije az egyéniségének fontos kifejezőeszköze. Megszámlálhatatlan féle, ezerszínű, százféleképpen kidíszített bicaj. Láttam egy olyat, amin egy komplett művirágüzlet kínálata volt látható, sajnos arról nincs fotóm, de egy szolidabb verzióról igen:


A sétahajókázás eredménye az lett, hogy már láttam is magam ahogy egy hajólakásban éldegélek és a bicajommal járom a város utcáit. Már a második nap végére teljesen megszerettem a várost. A hajókázás után elmentünk a Van Gogh múzeumba, ahol sajnos nem lehetett fotózni nagy bánatomra, pedig tényleg fantasztikus volt, a Napraforgók című kép élőben nagy hatást gyakorol az emberre, csodás kép. Eztán gyémánt múzeumba mentünk, érdekes volt az is, de nem volt akkora hatással ránk, pláne, hogy egyetlen igazi gyémánt sem volt :).
Kedden este elindultunk olyan coffeshopot vagy szórakozóhelyet keresni, ahol lehet vizipipázni, de fű nélkül, vagyis rendes dohánnyal. Hát mondanom se kell hogyan reagáltak a coffeshopokban, mikor bementem és előadtam, hogy sima pipadohányt szeretnék a vizipipába, nem értették, néztek rám tágra nyílt pupillákkal, hogy mit is akarok én tulajdonképpen?! Végül találtunk egy helyet, ahol teljesen természetes volt az igényünk, és el is döntöttük, hogy vacsi után betérünk ebbe a Green Light nevezetű bárba. Az első 5 perc után kiderült, hogy magyar a dj, magyar a pultos, és a vendégek egy jó része is magyar, 10 perc után már bőszen pipáztunk, miközben a "kör közepén állok, körbevesznek jó barátok" üvöltött már a bárban és az összes magyar énekelt. Hát én tényleg nem szeretem az Eddát, de ennyire még nem örültem ennek a számnak. El lehet képzelni ez után mi következett, kedvezményes (ingyen) tequilák, a helyet bezárták és csak nekünk volt nyitva, a dj tette a dolgát, mi is tettük a dolgunk és táncikáltunk. Szolid kis buli volt, jól esett.
Kicsit összefolynak az események annyi program volt, de amit még érdemes megemlíteni, az az, hogy voltunk jazz koncerten,Csodák Palotája másolatban, fotómúzeumban, apropó fotómúzeum...
Állunk az utcán hárman magyar lányok térképpel a kezünkben és tanakodunk merre is kellene menni, erre mögöttünk megszólal valaki: "Segíthetek lányok?" Egy újabb magyart küldött hát az ég megsegítésünkre. A srác biciklis riksával ugyanis magyar volt mögöttünk. Elmondtuk mit keresünk erre csak annyit mondott pattanjunk fel a riksára elvisz minket oda ingyen. Ez is nagyon emlékezetes marad számomra, egyrészt a segítőkész magyar (akit külföldi útjaim során sokszor hiányoltam) miatt, másrészt mert nagyon élvezetes volt riksával közlekedni Amszterdam nyüzsgő városában. A magyar topikot kiegészítendő csak annyit tennék ezekhez hozzá, hogy csütörtökön mikor visszamentünk a hostelbe, az egész épület nyüzsgött a magyaroktól, nagyon vicces volt folyamatosan magyar szót hallani, meg maga a tény, hogy minden nap találkoztunk hazánk fiaival.
Csütörtökön elmentünk egy csodaszép virágparkba:

hatalmas területen, millióféle tulipán, jácint, és egyéb virágok művészies elrendezésben. Sok fényképet csináltunk. Nagyon andalító volt a napsütésben ennyi virág és legalább ennyi nyugdíjas turista között sétálgatni. A látogatók átlagéletkora: 65-70, amit nekem jó volt látni, mert nagyon kis aranyosak, boldogok voltak, kis párocskák sétálgattak kézen fogva. Tényleg nagyon szép és nyugtató volt a hely.
Eztán következett az Atlanti-óceán megnézegetése, tapicskolása, lábbelelógatása. Még soha nem láttam óceánt, nagyon lenyűgöző volt, hatalmas erő, tömegkékség, habvárak a homokon, szörfösök a hullámokon, kagylógyűjtögető Anika a parton.


Utolsó esténk Amszterdamban békés "magunkban búcsúzással" telt, még egyszer körbejártuk éjszaka a várost, bemerészkedtünk egy szexshop-ba, mondván mégis csak a "kultúra" szerves része ez itt. Szerettem volna szolidan, szolid fényképeket csinálni a piroslámpás negyedről, de mikor fényképezővel a kezemben csak úgy sétálgattam, már akkor kirontott egy kurva és a "tedd el azt a kib˝˝ott fényképezőt" után már próbálni se akartam. Azért van egy két nem túl jó minőségű kép, csak a hangulat kedvéért:

Utolsó este hát fényképezgettünk még a városban,meglátogattunk néhány üzletet és szuvenírshopot

Jelzem tehenek vannak a plafonra ragasztva:

Végül visszamentünk keresztény hostelünkbe és megittunk egy forrócsokit, majd szépen elaludtunk, készítve magunkat a másnapi 13 órás hazaútra. Szép volt, jó volt, köszönjük, ennyi.

Szardinia

Hirtelen ötlettől vezérelve ( 7200 Ft-os repülőjegy oda-vissza) úgy döntöttünk elmegyünk egy hétre Szardiniára.
6-an vettük meg a repjegyet végül csak 3-an mentünk. Szállást nem foglaltunk, kocsit nem foglatunk, tervünk nem volt, csak annyi, hogy felszállunk a repülőre, aztán majd leszállunk. A kettő közötti lenyűgöző repülés számomra mindig nagy élmény, most azért a 10perces légörvényben való rázkódás mondhatni még érdekesebbé tette az utat. A végrendelet szó túl gyakran hagyta el a szánkat eme rövid időintervallum alatt. 3óra levegőben töltött izgalom után megérkeztünk. Kicsit borult volt az ég, de a dániai hideg után jólesett végre melegebb helyen lenni, mindenhol pálmafák és rengetegféle zöldellő növény, virágok. Álltunk, hogy akkor most hogyan tovább,merrefelé induljunk. Próbáltunk kocsit bérelni,de sokkal drágább volt, mint amire számítottunk, úgyhogy buszra szálltunk és beutaztunk Alghero központjába. Ahol ünnep lévén természetesen minden zárva volt a Mcdonald's-ot leszámítva persze. Elindultunk, hogy szállás és valami ennivaló után nézzünk és egy 2órás kóválygás után mindkettőt letudtuk. Az első nap estéjén így körbejártuk Alghero óvárosát, megnéztük a gyönyörű naplementét a tengerparton, pizzáztunk...hát a szokásos giccses dolgok, amiket egy turista véghezvihet egy mediterrán nagyvárosban.



Másnap (húsvét hétfő)elindultunk megint, és megint nem tudtuk merre menjünk. Álltunk az utcán a csomagokkal és tanakodtunk. Végül úgy döntöttünk elmegyünk Porto Torres-be, mert jókat hallottunk róla. Sassariba kellett mennünk vonattal, eddig nem is volt baj, ellenben mikor megérkeztünk szembesülnünk kellett a szörnyű ténnyel, hogy a közlekedés az ünnep miatt kómában van, és nem ad életjelet csak várhatóan kedden éled fel újra. Így történt, hogy lestoppoltunk P.Torres-be, ami annyira nem volt egyszerű, mert valamiért az autósok nem mutattak nagy hajlandóságot a transzportálásunk megsegítését illetően. Először egy idősebb hölgy állt meg nekünk, és vitt el utunk feléig, aranyos volt, egy szót nem beszélt angolul (mint ahogy a Szardinián lakók közül senki, még aki turizmussal foglalkozik is, sokszor egyáltalán nem beszél nyelveket, másodjára pedig egy hihetetlenül édi bácsi, egy pici, rozoga kocsival. Kiderült, hogy pont Porto Torresben lakik, úgyhogy végül szerencsésen megérkeztünk. Az út nagyon vicces volt, mert a magyar srác folyamatosan kérdezgette angolul (habár már az első másodpercben kiderült, hogy a bácsi nem beszéli a nyelvet)és mégis végigbeszélték az utat, a srác kérdezett angolul (pl milyen focicsapatnak drukkol a bácsi), a bácsi válaszolt olaszul,mondjuk a tengerről. Látszott hogy mindketten teljesen másról beszélnek, de mégis folyamatosan végig kommunikáltak, és nagyon elégedettek voltak magukkal :). Mikor megérkeztünk, a bácsi körbevitt minket kocsival a városon és elmutogatta mi hol van, aztán mondta hogy igyunk meg egy kávét, gondoltuk persze, legalább fizetünk neki egy egyet. Jelzem életemben nem ittam még ilyen pici kávét 11 ml-nél (átlag körömlakkos üveg:) ) nem volt több az biztos, de nagyon finom volt, ráadásul akárhogy győzködtük a bácsit, hogy mi akarunk fizetni, nem hagyta és még ezek után ő hívott meg minket. Aztán elváltak útjaink, de egy nagyon kedves embert ismerhettünk meg.
És itt következett a napi procedúra legnehezebb része: mászkálni a csomagjainkkal és szállást keresni. Szerencsére nagyon hamar találtunk méghozzá hotelt és 15 E-ért/fő, megvolt az öröm, az erkélyünkről ráláttunk a tengerre, csodálatos volt. Minden reggel a tengerparton reggeliztünk vagy vacsoráztunk, hát én teljesen el voltam varázsolva. Két napot töltöttünk Porto Torresben, végigjártuk a város nevezetességeit, köztük egy ezer éves bazilikát:

És persze egy napot töltöttünk azzal, hogy fetrengtünk a tengerparton, az idő szerencsére végig jó volt. néha esett az eső, de ennek ellenére sütött mondjuk a nap, és lehetett sétálni. Olyan 18-25 fok körül mozgott a hőmérséklet ami nekem teljesen tökéletes, mert nem szeretek tűző napon kirándulgatni, ennek ellenére sikerült rákvörösre leégetnem az arcomat, ennek megfelelően Shrimp-nek (rák) szólítottunk az elkövetkező napokban, miután hazaérkeztünk már csak az orrom volt piros, így stílusosan a karácsonyi dalokból jól ismert, Rudolf-ra (a piros orrú rénszarvasa a télapónak)kereszteltem magamat, és megállapítottuk, hogy a Szvák Rudolf nagyon tetszetősen is cseng. :)
Szerdán elhatároztuk, hogy elmegyünk Santa Teresába, mert a magyar srác el akar menni Korzikára és onnan közel van komppal, meg azt hallottuk gyönyörű hely. Hát valóban. Az egy hét alatt minden nap azt hittem, hogy már szebb tengerpartot nem találunk, de mégis sikerült mindig. Santa Teresán ismét indult a "Hol alszunk ma" projekt, és végigjártuk az összes Bed&Breakfest-et (legolcsóbb szállásfajta az olyan jellegű turistáknak, mint mi), de nagyon drágák voltak, elkezdtük nézni a hoteleket is, habár azok mindig drágábbak, de gondoltuk egy próbát megér. Több hotelt is végigjártunk mindenhol 25-30 E-ért lett volna egy éjszaka. Végül találtunk egy nagyon szép hotelt, ahol lealkudtuk az árat 20E-ra reggelivel együtt, ami egészen barátinak mondható, nem beszélve arról, hogy a tulaj valami eszméletlenül aranyos-kedves bácsi volt, aki amatőr fotós létére fantasztikus kis kiállítás rittyentett a hotelben a saját képeiből, amik a tengerpartokon tömegében fellelhető különféle formájú gránitsziklákat ábrázolnak, úgy hogy mondjuk kutyát, medvét, emberi arcot stb ábrázoló kőtömböket keresett és örökített meg. A bácsi 20-30 éven keresztül dolgozott nagy turista hajókon így nagyon jól beszélt angolul, rengeteg története volt, többek között az egyik reggelinkkor (minden reggel odajött beszélgetni) közölte, hogy találkozott Alfred Hitchcock-kal és a feleségével, és sokat beszélgettek viccelődtek együtt. Hát most már elmondhatom, hogy ismerek olyan embert, aki ismerte Hitchcock-ot :)
Ez a hotel volt az utolsó szállásunk, 3éjszakát töltöttünk itt, reggelikor a nagy üveg ablakokon keresztül látható citromfával szemben ültem mindig, ami a kertben éldegélt sok görög teknőssel körülvéve. Paradicsomi állapotok...Nincs mese, Szardiniára kell költöznöm. Teknősök, narancs,mandarin és citromfák a kertekben, a kála úgy nő mindenhol mint nálunk a pitypang.
Annyit tudni kell Santa Teresa homokos tengerpartjáról, hogy 2000 akárhányban elnyerte Olaszország legszebb tengerpartja címét (ezt a hoteles bácsi mondta nekünk), egyébként meg el is hiszem, mert olyan kék vizet én még nem láttam gyönyörű, csak hát annyit tudni kell, hogy a tenger ilyenkor kb.14fokos, és nem fürdik benne senki. Khöm-khöm! Vagyis hát azért akadt jelentkező :)

Nem bírtam magammal, annyira szép volt és csábító, hogy muszáj voltam úszni benne, a többiek addig a parton napoztak, vagy felfedezték a fantasztikus gránitsziklákkal körülvett dombjait a tengerpartnak. Aztán közösen elmentünk túrázni. Elgyalogoltunk a szomszéd városba, és újabb tengerpart szakaszokat hódítottunk meg. Mikor már tényleg azt hittem, hogy a Santa Teresa partjánál nincs szebb, akkor jött Capo Testa és megdöntött minden rekordot.

Itt volt a leglenyűgözőbb, a legkékebb, a legtisztább a tenger, itt voltak a leghihetetlenebb gránit tömbök (eszméletlen formákat vesznek fel), itt volt a legtöbb kagyló, korall, csiga, és tengeri sün. Mint ismeretes órákat vagyok képes eltölteni kövek, kagylók nézegetésével, hát el lehet képzelni hogyan hatott rám ez. Órákon át csak feküdtünk ezen a parton, vagyis hát én keményen dolgoztam a kagylógyűjtés ügyén, és mikor már elfáradt a szemem, heveredtem le pihenni. Aztán meglátogattunk egy másik várost is. Kísérteties volt, tudni kell, hogy a turistaszezon május végétől indul be, és április elején-közepén nem nagyon látni turistákat, ez a város teljesen kihalt volt, a tengerparton az előző szezonról maradt "turistahulladék" napozott kitartóan, várva, hogy eltakarítsa valaki. Itt nem is időztünk sokat, visszasétáltunk Santa Teresára. Eldöntöttük, hogy eszünk valami helyi specialitást a közeli étteremben. Én a ravioli mellett döntöttem. Na most képzeljetek el egy nagyon finom túrós derelyét paradicsomszósszal leöntve :).


Elég furán hangzik, de tényleg nem volt rossz (vagy csak én voltam túl éhes). Másnap pedig indultunk visszafelé Alghero-ba, a 3órás buszút az egyik legszebb emlékem, végig Szardinia Északi tengerpartján visz a szerpentin, és folyamatosan látni a tengert, a különféle partokat, és lenyűgöző városokat, kikötőket. Alghero felé menet Sassari központjában is körülnéztünk, ez a sziget 2. legnagyobb városa. Eszméletlen mennyiségű szenegáli betelepülővel, akik az utcákon bizniszelnek mindenféle kacatokkal, az egyikkel beszélgettem, mikor a többieket vártam az egyik üzlet előtt, képben volt Budapestet illetően, mondta is, hogy szívesen eljönne Magyarországra. Én mondtam, hogy valóban szép ország, de azért nem nyomtam a kezébe meghívót.
Alghero-ba érve megvacsoráztunk a tengerparton, megnéztük a naplementét, és elindultunk a repülőtérre, ahol utolsó éjszakánkat kívántuk eltölteni, mivelhogy a gépünk reggel fél 7-kor indult, és már 6 előtt ott kellett lenni. Hát mi ott voltunk.
Annyira ott, hogy a repülőtér padlóján aludtunk mindhárman:)Méghozzá illegálisan, mivelhogy el kellett volna hagyni a repteret éjfélkor, csak az egyik biztonsági őr megengedte, hogy ott aludhassunk. Annyira kényelmetlen vas székek voltak, hogy azokon nem lehetett aludni, én mondjuk először a csomagszállító/mérő szalagra heveredtem, ami kifejezetten kényelmes volt ( a vasszékhez képest mindenképp), azonban arra ébredtem, hogy valaki bökdösi a lábfejem, egy rendőrféle ember volt, aki minden bizonnyal nem értesült a biztonsági őrtől arról, hogy mi ott éjszakázunk, úgyhogy mindannyiunktól elkérte az útlevelünket. Én már láttam lelki szemeim előtt, ahogy a szüleim jönnek látogatni a szardiniai börtönbe. Aztán 15 perc elteltével visszakaptuk az útlevelünket, nem mondtak semmit, szóval szerintem csak rutinellenőrzés volt. A repülőút hazafelé gördülékeny volt, az ordító csecsemőket leszámítva, akiktől senki nem tudott aludni. Ilyenkor mindig elcsodálkozok, hogy egy olyan kis édi lény, hogy tud magából ekkora hatalmas szörnyű visítást kiadni. Úgyhogy be kellett érnünk a reptéren alvással eltöltött egy órával. Aztán jöttek értünk kocsival a repülőtérre, szóval hamar hazaértünk. Összességében elmondhatom, hogy nagyon boldog vagyok, hogy elmentem, még sose láttam ilyen gyönyörű természeti környezetet, a tengerpartok, az illatok, a naplementék és a kedves emberek mindig velem lesznek. Szentimentális befejezés, de ezek után a csodák után mit mondhatnék mást. (Nem lehet folyton a pókirtó akcióimról beszélni).
Rengeteg kép van még, de most sajnos nincs időm többet feltenni. Holnap utazunk Amszterdamba! Úgy érzem ez is érdekes beszámoló lesz majd :)

képek Koppenhága

"A kishableány mélyet szippant a gyárkéményből" című kép

Szél, Kishableány, Carlsberg

3 napot töltöttünk Dánia fővárosában. Eseménydús 3 napot. Vasárnap indultunk Bjerringbroból, megálltunk kicsit Roskildeben, ahol megnéztük a katedrálist és a vikinghajó múzeumot.





Utóbbi a restaurált és kiállított viking hajó leletekből áll, és ezzel együtt a viking korszakba is bekukkanthat a látogató. Azt leszámítva, hogy a katedrális és a vikinghajó múzeum közötti időben két ember eltűnt közülünk (csoda hogy nem én voltam)nem történt semmi extrém, (aztán persze meglettek).
Megérkeztünk Koppenhágába, elfoglaltuk a szobáinkat a hostelben, és indultunk is a nagy stadionba, megnézni két nagy helyi focicsapat ütközetét. Még soha életemben nem láttam ennyi embert egy helyen, 35-40 000-en voltunk. Amilyen fergeteges volt a hangulat olyan hideg is volt, a végére már nem éreztem a lábfejemet.



Érdekes volt, de őszintén szólva nekem egy focimeccsből már az első félidő is meghaladja az érdeklődési szintemet. Az első tíz perc után már sokkal inkább figyeltem a kamerák/ operatőrök, hatalmas fényképezőgépek és az egész pályát körbefogó komplett közvetítés metódusát, na ez valóban érdekes volt.
Utána megrohamoztunk egy fantasztikusan jó pizzériát, mindenki teletömte magát, és mentünk is aludni a hostelbe.
Másnap elmentünk megnéztük a Parlamentet, kívülről, belülről, már előző nap elmondta a tanárunk, hogy komoly ellenőrzésen fogunk átesni, úgyhogy szúró-vágó eszköz, meg minden ilyesmi ne legyen nálunk. Reggel én is gondosan átkutattam a feneketlen fekete táskámat, hogy nem maradt-e benne valami, ami irritálhatná a biztonságiakat. Megérkeztünk, ruha/táska vizsgálat... Na kinél akadt el a dolog??? Kérdi tőlem a biztonsági, hogy van-e nálam kés, mondom nincs. Még egyszer megvilágítják a tatyóm, megint megkérdezik, biztos vagyok e benne, hogy nincs nálam, mondom, hogy én nem tudok róla, de nyugodtan kutassa át a táskám. Ő se találja, de valamit a gép mutat... Már ketten kerestük a kést a táskámban, amiről meg voltam győződve, hogy nincs is ott. Mikor végül az egyik századik zsebből, nagy naivan előhúztam a kis piros bicskám, amit mindig magammal hordok, csak a reggeli ellenőrzésemkor nem vettem észre. Ennyit a női táskákról, ha ráadásul Szvák Annákkal párosulnak.
Maga a parlament szép volt (persze közel se olyan, mint a miénk), de itt nem a külcsínyre, hanem a belbecsre adnak. Ami valljuk be őszintén a mi parlamentünknek sem ártana. Fele annyi képviselő van, mint nálunk, de legalább kétszer olyan hatékonyak Dánia jólétét elnézve. Jens Christian Lund (egy nagyon ari szociáldemokrata politikus bácsi:) vezetett minket körbe, és megmutatta a saját irodáját is. Nagyon laza volt, viccelődött (mondjuk, aki 43 000 ember előtt tart beszédet egy konferencián- ő mondta az adatot) az nem ijed meg 12 egyetemistától.
A parlament után volt egy kis szabadprogramunk, ami számunkra kávézásban-sütizésben és az óvárosban való andalgásban öltött testet.
Voltunk a királyi palotában, amit jelenleg is újítgatnak, hogy a koronaherceg bekötözhessen rövidesen. Sajnos itt fényképeket nem lehetett készíteni. De a Királyok Terén, ahol az épület található sokat fotóztunk.




Az ebéd egy vegetáriánus étteremben zajlott, amit azt hiszem sose felejtek el. Hihetetlenül finomakat ettünk:


Sajnos meg kell mondanom őszintén, hogy a sulinkban a vacsorával nagyon nem vagyok kibékülve, mert ugye ez a napi főétkezésünk, ami este 6-kor van, és 7 napból 5-ször hatalmas hússzeleteket adnak krumplival (eszméletlen mennyiségű krumplit esznek ezek a dánok, valamelyik nap olyan steak-et kaptunk, hogy majdnem visszakacsintott a tálcáról, épp hogy a kérge látszott sültnek, és mikor felém nyújtották a tálcát undorító véres lé indult meg a tálcán lévő zöldségek felé. Hm....aznap nem ettem :)
Úgyhogy ez az iszonyat mennyiségű hús, amit majdnem minden vacsin kapnánk a vegetáriánusok szűk kis táborába sodort, szóval azért nem fogok éhen halni, hiszen a vegáknak mindig főznek külön. Meg eszem azért minimálisan húst is, csak nem a fent említett formátumúak közül. Ennyit a kajáról...Vissza Koppenhágába.
Természetesen elmentünk a tengerpartra és meglátogattuk a híres Kishableány szobrot.

Fotózkodás, kis séta a tengerparton, egy-két templom vizit. Vacsi, séta a helyi piroslámpás negyedben csak úgy érdekesség képpen a tanárunk javaslatára. Nos, hát a kirakatok árulkodtak arról, hogy nem Lego-land-ben vagyunk épp. A 100 négyzetméterre eső szexshopok száma pironkodásra szólítja fel békésen sétálgató turistákat. Az a 15 perc amit ezen a városrészen töltöttünk elég is volt, úgyhogy mindneki jobbnak látta visszamenni a hostelbe és csak iszogatni, beszélgetni.
Harmadik nap következett a számomra leginkább érdekes dolog: Christiania. Ez valami művész-hippi-és a társadalmi perifériára került kétes embereket egybegyűjtő külön kis világ Koppenhágán belül, ahol a drog igen fontos szerepet játszik. Fotózni szigorúan tilos volt ezen a városrészen, ezért csak ennyivel tudok szolgálni:

Egyébként meg leírhatatlan atmoszférával rendelkezik, nagyon színes, kaotikusan harmonikus, és meseszerű. Nagyon szép helyen fekszik, gyönyörű természet veszi körül, a házak és az épületek tele vannak festményekkel, grafitikkel. Sajnos csak egy órát sétáltunk itt és nem tudtam meg olyan sok dolgot róla, azonban nagy benyomást tett rám.
Eztán következett az ebéd, majd a sörgyár: Carlsberg. A volt sörgyár van átalakítva múzeummá, nagyon igényesen meg van csinálva, a sörkészítés minden fázisába és a sör történelmébe egyaránt mélyen belefeledkezhet a látogató, KIVÉVE ha a látogató nem utálja éppen a sört ugye, mert engem a világból ki lehet üldözni a sörrel. Jólnevelt turistaként azonban kötelességemnek tartottam néminemű érdeklősét mutatni a dolog iránt, és szépen végigjártam mindent. A múzeum utolsó előtti állomása azonban kedves meglepetéssel szolgált, ez a szuvenír shop volt, ahol mindenféle Carlsberg és Tuborg címkés ajándékokat lehetett venni, és a pénztárgép mellett egy hatalmas dagadt kandúr fetrengett arra várva, hogy valaki megsimogassa. Hát vállaltam ezt a sors által rámrótt szerepet:) 10 perc után kénytelen voltam otthagyni a cicát,hogy a múzeum utolsó állomásán is teljesítsem kötelességem és a múzeum bárjában kipróbáljam a híres sör különlegességeket, mindig is tudom, hogy akárhány esélyt adok magamnak, hogy megszeressem a sört, sose sikerül, de azért mindig adok esélyt. Így voltam itt is, azért mégse menjek el úgy, hogy ezt kihagyom. NA hát lássatok csudát, találtam egyetlen egy fajtát, ami nagyon ízlett. Valószínúleg azért, mert egyáltalán nem volt sör íze, nagyon édes volt és barna, azoknak akik a sört szeretik nem is nagyon jött be, de engem megnyugtat a tudat, hogy azért van a világon egyetlen fajta, amit szeretek:

(Ez olyan meglepetéssel töltött el, hogy azóta se tudom magam túltenni rajta.)
Eztán a 3 szélfútta nap után hazakocsikáztunk Bjerringbro-ba, és mindenki azóta is próbálja kipihenni magát.
Még sok szép képem van, úgyhogy jön majd még egy kör, csak képekből!!!

Újra jelentkezem!

A dolgok kezdenek a normális ütemben haladni mostmár, ami azt jelenti, hogy továbbra is rettentő kevés szabadidőnk van, továbbra is csak napi 7 órát alszok. Vagyis nem változott semmi az első héthez képest, azt leszámítva, hogy ez már nem az első hét :).
Sokat járunk művészeti múzeumokba amit különösen élvezek, az egyik kedvencem a modern művészeti múzeum Arhus-ban. Képek:









Az angol tudásom mélyebb bugyrokat is elkezdett meghódítani, de mikor a rajztanárunk az egyik múzeumban egy kocka előtt elkezdte magyarázni, hogy az egy PISZOÁR, és ezt elmondta egymás után legalább 5-ször hihetetlen lelkesedéssel és átéléssel, akkor komolyan elkezdtem gondolkodni azon, hogy vagy a művészethez nem értek semmit, vagy az angolhoz (esetleg a tanárom sodródott el messzire a realitás talajától), de valami itt nem stimmel...
A megoldás kérem: PIECE Of ART volt :) Úgyhogy még rá kell gyúrnom erre az angolra. A dán nyelvről annyit,hogy úgy hangzik, mintha folyamatosan fuldokolnának valamiben. Ezt leszámítva nekem kifejezetten tetszik a nyelv, olyan mintha az angol és a német szókincset összekeverték volna és kitaláltak volna egy új kiejtést nekik.

Ami attrakció számban ment az elmúlt héten az a bál volt, amit nekünk rendeztek. Erre a bálra be kellett mindenkinek tanulnia egy francia páros táncot. A párválasztást a mindenki által jól ismert Véletlenre bízták. Na mármost Véletlen úgy gondolta, hogy kicsit izgalmasabbá teszi nekem ezt a táncos dolgot, és egy olyan srác mellé osztott be, aki a kommunikáció oly magas szintjére jutott el, hogy már beszélnie sem kell, szimplán büfögve adja tudtára a világnak, hogy létezik. Így történt, hogy a gyakorlással eltöltött egy hét alatt egyetlen szó sem cserélődött közöttünk, csak részéről jópár BÖFFFFFFF (amolyan szörnyen állatias) részemről jópár fintor.
Ezt leszámítva a bál szuper volt,gyertyafényes vacsorát rendeztek nekünk, közben voltak meglepetés produkciók. A tanárok 2 órás élő koncertet adtak bulizós igényes zenékből, szóval volt hepaj meg dínom-DÁN-OM (haha).



Ami ennél is érdekesebb az a következő esemény: Vasárnap délután befejeztem az egyik festményemet a művésztermünkben, a vázlataim külön papíron az asztalomon voltak, a rajzomat az állványomon hagytam száradni. Elmentem két órára, mire visszaértem mind a festményemet mind a vázlataimat ellopták. (Ez már tuti, mert egy hete nyomozok utána, és nem a tanár vitte el, nem pakolták el, senki máséhoz nem nyúltak, csak az enyém tűnt el). A) Basssszus befutottam???? :) Már lopják a képeim???:)
B) Basssszus valakik szivatnak???? Elopják a képeim???? :(
Asszem a választ sose fogom megtudni.

Amúgy meg minden oké. Jókat eszünk, irdatlan mennyiségű zöldséget, gyümölcsöt és halat. Ezt (hogy jókat eszünk) az is bizonyítja, hogy éjszakánként nem álmodok magyar kajákról. Hanem az állat elvonási tünetek már előjöttek, 2 hete nem találkoztam állattal, és már nagyon hiányoznak. Tegnapelőtt egész éjszaka azt álmodtam, hogy a kutyusunkkal játszok, tegnap pedig egy vakonddal álmodtam egész éjszaka,nagyon boldogan ébredtem :) Egy macska meg akarta enni a vakondot de én megmentettem, és aztán ő lett a házi állatom. Gyönyörű történet nemde? Gondoltam megosztom veletek :)

Egy jó adag vizualitás

Az ígért képeket immáron tálalom:

A sulink:






itt alszom:



Erősen gondolkodtam azon, hogy ezeket feltegyem-e... (18)-as karika kint!!!
Szóval az ígért monoprintes rajzaim, amiket Pornó témakörben kellett rajzolnunk grafika órán úgy, hogy szöveget is tartalmazzon (jelzem az enyém bevállalóssága átlagos szintet érte el a csapatban)



a jobb alsó "büszke" tulajdonosa vagyok



Na és képzeljétek el, hogy ilyen és még ennél durvább képekből vagy 40 van kiállítva a folyosón.
Holnap igyekszem feltenni szép, igényes, múzeum látogatós képeket, és persze holnap lesz a bál, szóval biztos ott is sokat fotózunk majd.

Dánia. Az út, a kezdet

Hát az úgy történt, hogy kíváncsiság szele ismét külföldre fújt...És Dániában dobott le.
Sok ismerősöm mesélt a dániai népfőiskolákról minden szépet és jót, aztán ezen fellelkesülve úgy döntöttem meg sem állok Bjerrinbro-ig, ahol a Norgard Hojskole diákja lehetek.
Úgy gondoltam aktivizálom ismét a blogot, hogy értesüljetek (majdnem) mindenről, ami itt történik.
Asszem a pókos sztorival fejeztük be az Észt történetet, akkor csak a témafolytonsság kedvéért tessék:

Mindig úgy gondoltam, hogy a pókok a meleg trópusi környezetben dagadnak Bud Spencer nagyságúra (olyan nagyok és szőrősek pont), és hogy az északi országokban, a hidegben a sötétben, a hosszú szeles télben csak úgy mutatóban van egy két tűhegynyi, és az is csak nyáron.

Na ehhez képest, itt Dániában (télen) az első héten sikerült megismerkednem (a Wc-ben) Joe-val, a legnagyobb pókkal akit eddig láttam életemben. Én ülök a wc-én Joe ül velem szemben a földön és méreget. Néhány feszült másodperc és egy erős sokk után, próbáltam felmérni az esélyeimet.. Na igen....van az a méretű pók, akit már megölni se merek, Joe ez a kategória volt, valami megtermett dán vikingpók, vagy én nem tudom.... Monika (lengyel sorstársam) higgadtan kiterelte Joe-t a folyosóra. Nem öltük meg. De a tudat, hogy Joe valahol a folyosónkon lakik, nem nyugtat meg túlságosan. Ha szívrohamban meghalnék a folyosón tudjátok mitől volt... Reméljük erre nem kerül sor.

Na még egy kis érdekesség (aztán rátérünk a komoly dolgokra):
Ülök a repülőn még a Ferihegyen, kinézek az ablakon:



Kérdem én, milyen marketing menedzsment kell ahhoz, hogy egy repülőgépet TNT-nek nevezzenek el???
Az út ide ahhoz képest, hogy mik szoktak velem történni, igen gördülékeny volt:
1. A repülőgép először nem tudott landolni (hatalmas sűrű köd volt-szerintem ez volt a baj), így újra fel kellett emelkednie, másodjára sikerült. Fél órát késtünk a leszállással, így 2 lehetőségem volt a továbbiakan: a) pont lekésem a vonatot, ami Bjerringbroba vinne, b) pont elérem.
2.Pont elértem. De annyira pont, hogy meg se tudtam nézni jó vanatra szállok-e, csak felpattantam (már amennyire egy ember 30 kiló csomaggal pattani tud) egy olyan vonatra, ami azon a vágányon állt, ahol az enyémnek kell elvileg lenni. Rögtön letámadtam két dán nőt, hogy jó helyen vagyok-e, ők sem tudták megmondani, de kedvesek voltak. Leültem a helyemre,és próbáltam kideríteni a jegyem alapján, hogy jó vonaton vagyok-e. Épp hogy elindulunk, már hallom, hogy két magyar ül mögöttem. Megismerkedtünk, beszélgettünk, mind kiderült jó vonatot választottam.
3. Kocsival jöttek elém szerencsére, az iskola (gondnok féle szerepben lévő) mindenese vezetett, aki két hete kapta meg a jogosítványát.
Volt olyan kereszteződés, ahol csak 3-szor fulladtunk le. A végén már nem számoltam.
Szóval végül megérkeztem szerencsésen.

Azóta sok minden történt, talán túl sok is. Értem ezalatt, hogy annyi programot szerveznek nekünk, hogy alig van szabadidőnk (tegnap reggel 8tól este 10-ig összesen 30 perc szabadidőm volt), a programok jelentős része kötelező(en ajánlott). Lesz egy gála pénteken arra tanulunk francia táncokat, sok idő elment a próbákkal, vicces lesz.
Sok helyre visznek minket kirándulni, múzeumokba, korizni, bowlingozni, színházba...

Nos, sokféle ember van itt együtt. Összesen azt hiszem 80-an lehetünk, ennek a fele dán. Mondanom se kell mi, magyarok vagyunk a domináns populáció 11 fővel!!!
A "külföldiek" közül a litvánokkal és a lengyelekkel haverkodok leginkább. Persze a dánok között is vannak nagyon kedvesek!

A kaja nagyon jó, rengeteg zöldséget és gyümölcsöt, halat, rákot eszünk. Egy dolog van, amivel nem értek egyet: a nagy kajálás (főtt kaja) este 6tól 7-ig tart, nem pedig délben, délben szendvicseket esznek salátával, de mivel svédasztal van ezért mindneki válogathat, és az előző napi melegételt fel szokták szolgálni, szóval azért délben is lehet meleget enni.

Két fő tárgyam van: Art (festés, rajzolás, múzeum látogatás) és az international class (utazgatás Dániában, megismerjuk egymás kultúráját, politika, szocális problmák). Ezeken kívül van egy filmnézős órám, angol irodalom órám, grafika és festés órám, és persze dán óra. Mindezek oly drasztikusan ölelik körbe a hetem, hogy reggel 9-től este 5-ig órákon vagyok. Ami valójában igen örvendetes tény, mert valóban hasznosan telik az időm. Mondjuk tekintve, hogy az első grafika órán pornó témában kellett monoprintes képeket készíteni, néhányan felhördülhetnek, hogy mennyire szolgálja a fejlődésünket a grafika óra, DE nagyon érdekes kisérlet volt. Nagyon szeretnék képeket mellékelni erről is :)Holnap igyekszem sokat fotózni mindenről és prezentálni az itteni atmoszférát.