feb.28.

Van pár hihetetlen élményem. Az továbbra is zavarba ejt, hogy a legforgalmasabb úton, a kamiontól kezdve a nagy buszokon át mindenki megáll, ha látja, hogy át akarok menni. Arra gondoltam, milyen veszélyes lehet, hogy ha egy észt eljönne hozzánk és abból kiindulva, hogy a zebrán átmehet, csak úgy elindulna, nagy meglepetések érnék. Sajnos ütöttek már el előttem így embert Miskolcon, szegény azt hitte a zebra azért van, hogy átmenjen rajta, hát az autós másképp gondolta. Az hogy MINDEN kocsma, vendéglő, és még a diszkók is teljesen füstmentesek!!! Persze mindenhol van kijelölt dohányzóhely, Elképesztő, végre egy világ, ahol nem a dohányosok képezik az origót. Teljesen hihetetlen élmény, hogy úgy megyek haza egy szórakozóhelyről, hogy jó illatú a ruhám és a hajam is, és nem a büdösben ülök végig. Ennek így kellene mennie nálunk is. Az óvodások láthatósági mellényt viselnek, ha az utcán sétálnak, a vakokat és gyengénlátókat mindenhol segítik a jelzőhangok, ha át akarnak kelni a zebrákon. A nemzeti sport a kocogás ilyen síbotszerűségekkel, egészen időseket is látok nap mint nap a legnagyobb hóban latyakban rohangálni a kis botjaikkal, volt aki a múltkori kirándulásunkon a balti tengeren futkosott.
Mivel az itteni eddigi életmódom tarthatatlan (hajnal 2-3 körül fekszünk le általában, és olyan hogy délelőtt, már egy jó ideje nem szerepel az általam használt szavak között), ezért elhatároztam, hogy éjfél előtt le fogok feküdni, amikor csak tehetem. Na ja, csak nem számoltam azzal, hogy koliban vagyok. Hajnali háromkor hatalmas nevetésekre és kiabálásra ébredtem, a lengyeleink ( már csak így hívjuk őket, amúgy imádnivalóak) 3 olasz pasival trécseltek a konyhában. Próbáltam visszaaludni, lehetetlen volt. Oké akkor hajnali angolóra, próbáltam megérteni miről is beszélnek. Hát elég hülyeségeket vettem ki, ezért gondolkodtam, most vagy én értek félre nagyon valamit, vagy az úriember aki harciasan győzködi a népet ennyire hülye. Ugyanis: „Minden az olaszoktól származik, MINDEN, a nyelv, a kultúra, ti lengyelek, a lengyel kultúra is az olaszból származik! Mindezt hihetetlenül sok Fucking-gal megtűzdelve. Hm... ez ment 1 órán át hajnalban, oké kiballagok egyrészt inni, másrészt megnézni magamnak ezeket az embereket, harmadrészt jelezni, hogy felkeltettek és mehetnének lassan. Vették a lapot, sűrű bocsánatkérés következett lányaink részéről, persze semmi gond, belefér, nem is ez volt, ami engem érdekelt, hanem hogy angol szövegértésem ennyire csőd, vagy valóban jól értettem a dolgokat. Mint kiderült utóbbi, és jót röhögtünk együtt azon, hogy az olasz hogyan magyarázta a lengyeleknek, hogy a lengyel kultúra az olaszból ered, és hogy hiába dobta be az egyik lány, hogy hát csókolom szláv kultúráról van itt szó, az olasz hajthatatlan maradt, ezt nevezem patriotizmusnak, ennyi erővel magyarázhatnám a francia néger lánynak én is hogy hát hogy lehet ilyen buta, hogy (ennyi „hogy” egy mondatban…) nem tudja, Napóleon igazából magyar volt.
Három hetente rendeznek nekünk nemzeti napokat, most épp cseh és szlovák est volt, ami abból állt, hogy valami szörnyű röviddel köszöntöttek, aztán a nálunk lapcsánka néven emlegetett ételt és leginkább a tortellinihez hasonló tésztát szolgáltak fel, mint cseh és szlovák ételeket. Vicces volt, mert a lengyelek és a magyarok is meg voltak győződve arról, hogy a lapcsánka, krumplibaba (vagy nevezze mindenki, ahogy akarja) az ő ételük, és ezek szerint a szlovákok és a csehek is. Amúgy rossz volt, fűszerek nélkül, félig átsütve. Brrr lehet nem is lapcsánka volt???
Amúgy békésen telnek mindennapjaink, hétfőn szerdán suli, a csütörtököt rendszerint átalszom, úgy ahogy van, mert szerdán mindig buli. Vásárlás a főzéshez, főzés, mosogatás, mosás a mosogatásnál rendszerint összekoszolt ruhát illetően. Gyorsan telnek a napok. A legtöbb időm azzal megy el, hogy tartom a kapcsolatot az otthoni barátokkal, családdal. Heti egy-két alkalommal mozizás az apartmanunkban, legalább 20 ember egy helyen, angolul, angol felirattal, úgyhogy magamat illetően sokszor egészen a fantáziámra kell hagyatkoznom, hogy mi miért történik, és ki kicsoda.
Ami még történés volt a héten, az annyi hogy elmentünk a helyi nemzeti múzeumba. A ruhákon, nemzeti viseleteken, és a halászathoz kötődő részlegen kívül, akár Magyarországon is lehettem volna, rengeteg minden hasonlított.
Na meg a 4 dimenziós mozi. Az vicces volt, gyalogoltunk több, mint egy órát, hóban-szélben, mikor megvettük a kb. 700 Ft-os jegyet és kiderült, a film 4 perces. Igen, nem írtam el, 4 perc. Biztonsági öv, 3Dm-es szemüveg. Az egész egy animáció, ami olyan, mintha ülnél egy hullámvasúton, ami jégből van az antarktiszon, és mozgatják a székedet, meg fúj a szél és esik a hó a teremben, érdekes volt, kb olyan, mint az utunk a moziba. Azt hiszem, maradok a sima filmeknél...

Feb. 22. Influenza és a tenger

Jelen pillanatban így vagyunk:

Itt is influenza lázban ég mindenki. Az első napot átvészeltem. Második nap csak arra gyúrtam, hogy harmadnap elmehessek a többiekkel kirándulni.
A harc kemény volt
Az influenza túlerőben volt.
Több fronton támadt.
Végtagok, fej, torok, derék. Nem válogatott a ledöntő fegyverek között: hidegrázás, izzadás, fej-szemfájás… Így nekem is keményebb eszközökhöz kellett folyamodnom. Fokhagyma, méz, gyógyteák, és ugyan nem értek vele egyet, de néhány vegyifegyvert is bevetettem a láz ellen.
A kirándulás erejéig úgy döntöttünk, tűzszünetet tartunk, én nem eszem több fokhagymát, cserébe ő meghagyja az íz érzékelésem, és megáll a hőemelkedésnél.
A mai harci eszköz nagyon hatásos volt, aludtam és nem vettem róla tudomást. Szerintem visszavonul, persze a romok eltakarítása és újraépítés még tart.
Akkor a kis közjáték után a lényegre is térek: A kirándulás.
Pärnu Észtország nyári „fővárosa”, hisz a Balti-tenger homokos partjain mindenki szívesen lógatja a lábait a vízbe. Mi ezzel ellentétben sétáltunk a Balti-tengeren!!! Naggyon durva… ez fogja magát és befagy télre.
Kis érdekesség róla: „Mivel a dán szorosok elég keskenyek és sekélyek, mintegy 25-35 évbe telik, míg a Balti-tenger vize kicserélődik az Atlanti-óceán vizével. A tengerbe elég sok folyó hordja az édesvizet, ezért a Balti-tenger sótartalma elég alacsony, úgynevezett brakkvíz (édesvíz és sósvíz között). A tengeren gyakorlatilag nincs árapály jelenség. Ezek a sajátosságok is hozzájárultak speciális balti-tengeri állat és növény-fajok kialakulásához”Mikor leszálltunk a buszról első dolgunk volt, hogy megnézzük a tengert. Odaértünk erre látom, hogy föld tenger ég egybeér, minden fehér. Érdekes volt. Itt a tenger:

Aztán kisütött a nap, a jégen nagy volt az élet, sportolók, horgászok, egészen messze bent a tengeren (szó szerint), a helyiek nagyon kemények, épp egy csomó fiatal rendezett focimeccset a parton a hóban nagy zenebona kísérettel, mi majd szétfagytunk és azon gonolkodtam, hogy bírják, közben a Wellcome to Estonia c. dal ment épp. Isten hozott ez Észtország!!!
Ezután utunk célja csupán egy volt: meleg helyen legyünk és együnk valamit. A város híres olasz éttermébe mentünk, mi mást ettünk volna, mint pizzát. Még soha nem láttam olyat, hogy a tésztát 3 milliméteresre készítik, érdekes volt. S mivel egyik kedvenc sütim a tiramisu, így már csak a tiramisu készítésem fejlesztése miatt muszáj voltam megnézni, hogyan készítik itt, mindent a tanulásért….
Pärnu szép város, kis sétáló utcákkal, sok kézműves bolttal, gyönyörű épületekkel. Sokat is fotóztam. A templomok egész Észtországban nagyon szépek, ez már feltűnt, nem annyira egy sablonra épülnek, mint nálunk. Szemezgetek ide is belőlük.


Ráadás:

a sétányon egy kacsa ballagott:

Feb. 19. Fársáng

17-én megtudtuk, hogy 18-án farsangi ramazuri lesz a koliban, úgyhogy sajnos nem volt időnk készülni rá. Igaz, hogy némelyik ruhám felér egy jelmezzel, de ide épp csak a legpraktikusabb darabokat hoztam, köztük a fekete cicagatyát, így lettem, ahogy az észtek mondják: KASSPersze akadt, aki elment a helyi színházba és bérelt ruhát, úgyhogy voltak egész komoly jelmezek is. A negyedik emeleti folyosón volt a buli, így csak ki kellett lépnem az ajtón, és máris jött velem szembe egy srác „ádám kosztümben”, ami tangából és levelekből állt. Macilaci, a Halál egy szupi jó fényképezőgéppel, grófok, és úrhölgyek, Alian, cowboyok, focisták, doktornő s miegymás. Voltunk vagy ötvenen a folyosón, egy-két emberen kívül mind jelmezben.

Három srác hozta a gitárját is Észtországba, így ment a dalolászás, tánc, móka és kacagás. Ez csodás alkalom volt, hogy elkezdjem a NAGY TERV megvalósítását.
(Vagyis, hogy filmet készítsek a nemzetközi diákok életéről, csoportalkotásáról, beilleszkedéséről..stb. Szerintem fantasztikusan izgalmas dolog, hogy itt van 50 ember, aki egyik pillanatról a másikra, kiszakadt a megszokott életéből és egy vadidegen helyen kezdi felépíteni az itteni életét, amiről tudja jól, hogy nem tart tovább 5 hónapnál. Ez az időszak egy külön kis élet az életben. Egy átmeneti állapot, ami mégis hatalmas hatással lesz mindannyiuk életére.)

Van egy holland srác, aki olyan akcentussal beszéli az angolt, hogy soha semmit nem értek abból, amit beszél, de egy rendkívül karakán személyiség és szerintem nagy színfolt a bandában, na ő megragadta a kezemből a mikrofont, és mini interjúkat csináltunk a néppel. Közölte hogy bármikor szívesen segít, többen már fel is ajánlkoztak, hogy szívesen adnak interjút, úgyhogy ezzel remélem nem lesz gond.

Eztán közös erővel rohamoztuk meg jelmezestül, mindenestül az egyik legnépszerűbb szórakozóhelyet. A legfontosabb, hogy minden harmadik szám (ez nagyon jó arány esetemben) szupi volt. Sokat táncoltunk, a farkammal eleinte akadtak problémák, de aztán megoldottam. Még soha nem voltam ilyen helyen, hihetetlenül jól kialakított, fantasztikusan berendezett, tágas. Hatalmas csillárokkal, régi bútorokkal, selyemtapétával, egy tömör ingerlavina a szemnek. Vittem a fényképezőgépet, így tudok nektek mutatni néhány felvételt.

Épp teljes beleéléssel kattintgattam, gondolván végre ezek igazán izgalmas képek lesznek, és micsoda fantasztikus „terep”, mikor az egyik öltönyös biztonsági közölte, hogy ezt nagyon nem kellene. (Pedig nem is volt kirakva figyelmeztetés, hogy nem lehet, vagy csak öntörvényű, szelektív észlelésem bizonyított ismét.) De mindhiába, kényszeres vágyat éreztem, hogy megörökítsem az emeleti részeket, és felülről fotózzam a tömeget, köztük a táncoló grófokat, grófnőket… Végülis mindig is szerettem volna titkosügynök lenni J Folyamatos megfigyelés alatt tartottam a biztonságiakat, mindezt továbbra is macskajelmezben. És igyekeztem látókörön kívül maradni. Az egyik emeleti rész lépcsőjén épp a „hogyan fotózzunk vaku nélkül, hogy ne vegyenek észre” mutatványt hajtottam végre, mikor a lépcső tetején ott tornyosult egy újabb, hát ezek mindenütt ott vannak. Mint aki csak nézelődik ballagtam el mellette, közben olyan „western filmesen” összeakadt a tekintetünk, próbáltam ártatlanul pislogni kettőt, de úgy éreztem magam, mint a macska, akinek a bajszán a titokba megdézsmált tejföl maradványai díszelegnek. De nem szólt semmit, követett egy darabon. Aztán inkább felhagytam a küldetés teljesítésével, mindig is tudtam, hogy rossz titkosügynök lennék… És hát azt hiszem az álcám sem volt épp a megfelelő…

Feb. 14. Wellcome party

Kicsit felháborodva vettem tudomásul, hogy a nekünk rendezett wellcome partira képesek tőlünk 900- 1300 Ft-os belépőt elkérni. Mikor azonban megláttam a helyet, és a snack-et, akkor már olcsónak is tartottam. Hatalmas klubbot béreltek ki nekünk, ahol még a WC is külön látványosság volt a műfüves plafonnal színes csempéivel stb… Minden egyes szeglete pontosan megtervezett, kidekorált. Nagyon igényes hely volt. Mikor olvastam, hogy lesz snack, hm hát azt sem úgy képzeltem, hogy gyümölcstálat (szőlő, ananász, dinnye, körte, alma, csillaggyümölcs…) sajttálat, zöldségtálat mártogatós szósszal, meg melegételes tálakat (rántott sajt falatkák, csirke…) hidegtálat (sonkatekercs, lazac…) értenek „snack” alatt. Hatalmas pozitív csalódás volt, és tudom, hogy azért más a két helyzet de rögtön a következő jutott az eszembe: Basszus a szakesteken (korsó ide, korsó oda) a 3500-4000 Ft-os invit megvétele után az is nagy öröm, ha jut hagyma a zsíros kenyeredre :). Készítettem is fényképeket a terepről (fent), később a buli aktív táncos részénél fontosabbnak tartottam a teljes résztvevő megfigyelés technikáját alkalmazni (jelen esetben őrült tánc a néppel), így nem volt alkalmam fotózni a tömeget. Ugyanis csodák csodájára a kedvenc buli zenéimet játszották, Prodigy, White Stripes, System of a Down, Fatboy Slim…Ez tartott kb ¾ órát már azt hittem végre egy hely, ahol tényleg számomra igényes zenét játszanak, erre hirtelen, mintha elvágták volna bekövetkezett a pálfordulás, és a buli feletti uralmat átvette a TiCü-TiCü zene. Kicsit tűrtük, na jó bevallom még táncoltunk is rá egy cseppet, de mikor a zene alapakkordja az a hangeffekt, ami megegyezik 5 éves Petike „villával a tányéron karcolok” című előadásával, azt hittem kiszakad a fülem. Így a szokásos tartui szállingózó hóesésben ballagtunk haza a lengyel lányokkal együtt, kis hógolyózással megspékelve az utat.
Másnap 11-től a nemzetközi ölelés nap alkalmából elmentünk embereket ölelgetni. Vicces volt, kedves gondolatnak tartom, és felhívja a figyelmet az ölelés fontosságára, jó nem akarok szentimentális lenni, és nem gondolom, hogy hétköznapokon idegeneket kellene ölelgetnünk. De nem szabad egy újabb hülye „divatnapként” leírni. Kép:

Innen mentünk is az egyetemre, orosz óránkkal kapcsolatban tartottak tájékoztatót. Nagyon tetszik az orosz, olyan erőteljes, ha tudnék oroszul, tuti úgy veszekednék, a hangsúlyozása nagyon érdekes. Egy fiatal pasas fog minket tanítani, elsőre ő is szimpatikus. Örülök, hogy ilyen tanáraink lesznek.
Délután városnézésre vittek minket, az idegenvezetőnk egy hiperaktív vicces néni volt, itt a kép róla:
És pár felvétel a városról: Érrezzük az orosz hatást, nemdebár?

Aztán beültünk egy grúz étterembe. Eddig talán csak ömlengős, „ilyen szupi-olyan szupi itt minden” mondatokat hallottatok tőlem. Azért egy kis kultúrsokk beütött nálunk. Ami halmozódott az elmúlt napokban, csak itt fogalmazódott meg igazán. A helyzet az, hogy eddigi tapasztalataim alapján, (szélsőséges kijelentés következik) mi magyarok sehol nem vagyunk a többi „nemzet gyermekéhez” képest, a nyelvtudásunk nekünk a legrosszabb, a mi anyagi helyzetünk a legnehezebb, és kissé periférián érzem magunkat a miatt, hogy nem tudunk ezek miatt lépést tartani a többiekkel. Lehet nincs igazam, lehet csak pont így jöttek ki a dolgok, bár ezzel nyugtatni magam strucc politika lenne. Számomra ezek a különbségek most nagyon érezhetőek a különböző országokból jövő diákok között. És nem magam miatt szomorít, mert boldog vagyok, hogy itt lehetek. Csak úgy összességében keserít el a dolog, hogy ennyire érzem itt, hogy mások hol tartanak, és mi hol vagyunk. Igazából ezeket eddig is tudtam, persze, hogy a németek, svédek, hollandok jobban állnak, csak nem éreztem ennyire a saját bőrömön. Olyan mintha 200 kilósként indulnék el egy maratonon, ami 5 hónapig tart, és minél előbb le kell küzdenem a hátráltató súlyokat, hogy én is együtt futhassak a többiekkel.

Feb.12. Rektori köszöntő

Tegnapelőtt este 6-kor volt a Rektori köszöntő, a szomszéd utcában lévő Múzeumban…Brrr elég rosszul hangzott, gondolkodtam, érdemes-e elmenni egy hivatalos beszédet meghallgatni, úgyis csak formalitás az egész… De hát végülis elindultunk, kíváncsiságtól, s némi unalomtól hajtva. Mikor megérkeztünk (17:45) még senki nem volt sehol, picit meg is lepődtem egy pillanatra, hogy jó helyen és jó időben vagyunk-e, ugyanis előfordult már velem, hogy úgy mentem el kiöltözve szóbeli vizsgára, hogy a helyszínen juttatták eszembe, HaHa.. de hát az holnap lesz…hm… Szóval ilyen élmények után automatikusan magamban keresem a hibát, de nem…egyszerűen csak pontosak voltunk, a többiek hat után érkeztek… Addig mi nézelődtünk a múzeumban… Mikor megláttuk a termet, ahol a ceremónia folyik majd, hát hogy is mondjam...mindjárt megjött a kedvem a rektori köszöntőhöz… Az asztalokon sajttálak, gyümölcsök, és mindenféle falatkák, borral, ásványvízzel, teával, kávéval kísérve. És volt egy külön asztal a sütiknek. Azért a múzeumról is essék szó: Szép volt. J
(Az eseményről mellékelek is képeket) Már csak a szokásos hosszú sekélyes üdvözlő szöveget kell meghallgatni…gondoltam. Mint, kiderült rosszul…A rektor kiállt, mondott 5-6 mondatot és ezzel be is fejezte, itt tudják , hogyan kell bánni a diákokkal. Traccsparti, falatozás, hazamenés.
Tegnap volt két óránk, egy észt nyelv, és egy észt kultúra. A tanáraink nagyon kedvesek, jól beszélnek angolul, érdekes órákat tartanak, a követelmény sem sok, úgyhogy nem lesz ezzel baj. Észt kultúra órán az első kérdés az volt, milyen tapasztalataink vannak Észtországról, mi az, ami először eszünkbe jut róla. A holland srác első mondata, ez volt: „Nagyon-nagyon olcsó”. Erre a 4 tagú magyar szekció, vagyis mi, egyszerre röhögtünk fel. Hát kösz, nekünk nem az. Nekem Észtországról két dolog jut eszembe először, és ebben a sorrendben:
Tej, síkság.
Egyébként valóban nem állíthatom, hogy drágaság van, mondjuk Párizshoz, Londonhoz képest valóban olcsó. Nekünk a koli kétszer annyi, mint Magyarországon, és a menza hiányában a kaja is, ha mondjuk kivételesen nem főzünk magunknak.
Így a következő a terv: Elmegyünk munkát keresni.

Feb. 9. Lengyel magyar két jó barát együtt issza sörét borát.

A mi esetünkben kakaóját és teáját volt… Mellékelt kép jobbra.
Szóval a hétvége kellemesen telt, szombat este bekopogott hozzánk a két lengyel lány, hogy lenne-e kedvünk bemenni velük a városba? Volt. Így egy újabb kocsmában újabb pohár kakaót próbálhattam ki Észtországban. Egy pillanatra elgondolkodtam magamon… úúú ciki vagyok, hogy ilyen helyen kakaót iszok, de mikor az itallapon a rövidek, sörök, és koktélok között megláttam, hogy 10 EEK egy deci tej, azt mondtam, ez az én országom, még a kocsmában is tejet isznak. Egyébként tényleg nagyon szoros kapcsolatot ápolnak az észtek a tejjel, tejtermékekkel. Magyarországon, ha elmegyünk egy plázába ebédelni üdítőket, ásványvizet, és jobb esetben gyümölcslevet ihatunk, itt az ebéd mellé hatalmas kancsókból öntheti magának a nép a tejet, natúr/gyümölcsös joghurtot, kefírt az ebéd mellé. (Nem beszélve ugyanígy a paradicsomléről). Úgyhogy a tejhez képest a magam kis kakaójával még vagánynak is érezhettem magamat. Egyébként nagyon jól éreztük magunkat a lengyel lányokkal, rengeteget nevettünk, és hülye nyelvtörőket tanítottunk egymásnak, kedvencük: Lenin mauzóleum lelinóleumozása. Elterveztük, hogy esténként kártyázgatunk-iszogatunk majd és megyünk konditerembe, úszni, korizni, ilyesmi. Mikor elindultunk, kicsit féltem, hogy megértjük-e majd egymást, s itt most a szó szoros értelemben véve, de semmi baj nem volt az angollal. Nagyon jó fejek, ma este elvileg Dr. House-t nézünk angolul, azért magyar felirattal…
Ma volt az első nap az iskolában. (Témához vágó kitérő:Elég jókat röhögök magamban az ittenieken, meg a többi erasmusoson, mikor panaszkodnak, úúú milyen sok tárgyuk van, pl. 8-9 darab is!!! Hát én mit szóljak mikor 20 alatt még egy félévem sem volt…) Betotyogtunk a terembe, észt nyelv kezdőknek órára, vicces-kedves tanárnőnk mikor meglátta mennyien vagyunk, szegény finoman utalt rá, hogy van másnál is meghirdetve ez a tárgy…Mi nem fogjuk leadni, nekem nagyon szimpatikus volt a hölgyemény, lehet azért is, mert végre egy „hivatalos szerv” akinek értem is a beszédét. Ugyanis volt bennem egy kis félsz, hogy oké, kijöttem ide angolt tanulni, megyeGetGet is… De hogy, hogy fognak engem angolul észtre tanítani, mikor némely középiskolás tanáromnak még magyarul sem sikerült nyelvet oktatnia számunkra…nos ez határozott aggályként merült fel bennem. DE mindent értettem, amit mondott. Azért nem bízom el magam, mert még szó sem volt mély nyelvtani magyarázatokról. Tanárunk megkérdezte jött-e valaki Finnországból vagy Magyarországról, márcsak a közös nyelvcsalád miatt. Szégyenlősen tettem fel a kezem… nehogy már itt nagy elvárásoknak kelljen megfelelnem, csak mert kb. 4 ezer éve volt valami közünk egymáshoz. Mindenki azt hiszi itt, hogy mert sok mindent megért a közös nyelvcsaládba tartozó szomszédjától, ez velünk finn/magyar/észt nyelveket beszélőkkel is így van. Kijelenthetem én egy kukkot nem értek abból, amit az észtek beszélnek. És nem hiszem, hogy egy kicsit is könnyebben fogom megtanulni az észtet, mint mondjuk a holland, vagy olasz csoporttársaim. Mindenesetre kíváncsian várom, hogy bekebelezzek egy új nyelvet, sajnos egyetem alatt a latin nem férkőzött nagyon a szívembe, és a finnt is csak fél évig heti egy alkalommal tanultam, aminek az össz eredménye a következő: ükszi kakszi kolme, Mine olen opiszkelia. De abban sem vagyok biztos, hogy jól írtam.
Remélem a heti két alkalom nagyobb eredményeket fog hozni nálam az észtet illetően, na meg hát mégis csak Észtországban vagyunk, vagy mifene...

Itt lakunk

Szoba...

Panoráma az ablakunkból...Tartu két főbb jelképével a híddal (balra), és a csiga tornnyal, közöttük a fényképezőgépem :)

Dekorációval már egész barátságos... Konyha

A koli, szürke valóságában